Köszönöm!
„Elmondhatom, hogy életem több, mint felét Csányisként töltöttem. A mindennapjaim részévé vált és olyan természetes volt az alapítványi élet mindeddig, hogy nem is hiszem el teljesen, hogy véget ér. A diploma megszerzésével a Csányis korszak bizonyos tekintetben lezárult és nehéz lenne összeszedni mennyi mindent köszönhetek a programnak. Az órák, a nyelvvizsga, az utazások és természetesen a barátok mellett rengeteg mindent felsorolhatnék még, de a legfontosabb, hogy tartozok egy közösségbe. Nagy kincs az, hogy egy ennyire hatalmas, mégis összetartó közeg része lehet az ember. Az iskolával ellentétben ez a több mint 13 év annyira összekovácsolta a csoportot, hogy szinte második családként tekinthetünk rá. Megosztottuk a legszebb és legszomorúbb pillanatokat is egymással, valamint bármilyen nehéz helyzetben voltunk vagy bármilyen hibát is követtünk el, az Alapítvány nem engedte el a kezünket. Szeretném megköszönni az Alapítónak, Dr. Csányi Sándornak és családjának azt az erőfeszítést és akaratot, hogy segítették és a jövőben is segíteni fogják az olyan gyerekeket, akik ezt megérdemlik és szükségük van rá. Szeretném megköszönni dr. Radoszáv Miklósnak azt az elképesztő munkát, hogy egy ekkora programot igazgat a legjobb tudása szerint és hogy ha voltak is hullámvölgyek, végig kitartott mellettem és figyelemmel kísérte a fejlődésemet. Végül szeretnék megköszönni a mentoromnak mindent. Szinte lehetetlen feladat lenne összeszedni az összes dolgot, amiért hálás lehetek neki. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy ezt az elkötelezettséget senki nem vette nála komolyabban és senki nem hozott annyi áldozatot a Csányis csoportjáért mint ő. Összességében bár egy Csányis korszak lezárul, de nem szeretném elengedni az Alapítványt és remélem valamilyen módon továbbra is részese lehetek ennek a nagyszerű közösségnek.”
Sebők Marcell, magyar-történelem szakos tanár, Szeged 1-es csoport