6. Pécsi Csokoládé Karnevál
Újra Csokoládé Karneválnak örülhettünk a Zsolnay Negyedben, február első hétvégéjén (február 3.). Az ország minden részéből érkező csokoládék vására volt...
Újra Csokoládé Karneválnak örülhettünk a Zsolnay Negyedben, február első hétvégéjén (február 3.). Az ország minden részéből érkező csokoládék vására volt...
Február 6-án nyílt meg a szegedi 2-es csoport fotósainak kiállítása. Az ünnepélyes keretek között zajló megnyitóra 17 órakor került sor...
Dr. Molnár Gyula szegedi születésű ornitológus. Természetszeretete már gyerekkorában megmutatkozott, ezzel körülbelül egy időben kezdett el fotózással is foglalkozni. Miután...
Február 3-a fejlesztő foglalkozások mellett- farsangi hangulatban telt. Kicsik és nagyok, mentorok és önkéntesek, akik késztetést éreztek jelmezbe öltöztek. Így...
Február 2-án szülői értekezletet tartottunk a Kaposvár 3-as csoportnál. Az értekezlet, nagyon fontos pontokat vett figyelembe. Elsősorban a 10. évfolyamot...
Eseménydús hétvégét töltöttünk együtt a Kaposvári Közösségi Házban. A nyelvi verseny utolsó fordulója nem hozott kevesebb izgalmat, mint eddig. Most...
„2017. novemberében részt vettem 3 osztálytársammal a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján.Ezt a versenyt már 2005 óta minden évben megrendezik...
Ma délután (január 31), az idegen nyelvi foglalkozások után, a Jász 2-es és Jász 3-as csoport színházkedvelő tanulói átmentek a...
Tavaly decemberben a Pécs 3. csoport tagjai szép számmal mérettették meg tudásukat a nyelvvizsgákon. Több évi kemény munka meghozta gyümölcsét,...
Minden kedves pályázónak sok sikert kívánunk! A Csányi Alapítvány a Gyermekekért február 1-vel pályázatot hirdet 15 fő kaposvári és 30 fő...
Szombaton (január 27.) Becsei Lilla önkéntes továbbtanulási tanácsadóval beszélgethettünk önmagunkról, jövőbeli terveinkről. Nagyon érdekes játékokat, feladatokat végeztünk, segítségével megnéztük kinek...
Január utolsó hétvégéjén ismét összeállt a Kamarazenekar (január 26-27.). Nyíry Lola segítségével folytattuk a felkészülést az Életút Napi fellépésünkre. Egyéni,...
Január 27-én szülő társaimmal együtt „tanulni” jöttünk a Közösségi Házba. A Szülők Akadémiája rendezvénysorozat keretében előadást hallhattunk Nedevics Gyöngyi, pszichológustól....
A Csányi Alapítvány az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával közösen „Gyermekjogok, gyermeknyelven”címmel közös pályázatot hirdetett 8. évfolyamos csoportjai számára. Nagy érdeklődéssel...
Szerdán (január 17-én) a szokásosan megtartott természetbúvár klubban Peti bácsinak és a Bellának köszönhetően egy igen érdekes másfél órát tölthettünk...
A mai napon, január 24-én a szegedi 1-es és 2-es csoport a Szabadkai úti Pick gyárat látogatta meg a helyi...
Január 20-án Pósa Lajos, Príma díjas tanár Úr látogatott el hozzánk, ahol a 6. osztályos tanulóknak tartott logika foglalkozást. A...
A kaposvári mentorok és a gyermekek örömére két új gépkocsival bővült a gépparkunk. A hétvégén tüzetesen meg is ismerkedtünk az...
A Csányi Band január 20-i próbáját igazán jó hangulatban és nagyon hatékonyan tartottuk meg Pécsett. Az Életút Napra készültünk, megszületett...
A ma délután (január 20.) részt vehettünk a középiskolai pályaorientációs foglalkozás második előadásán. Interaktív foglalkozáson keresztül Orbán Máté, a Pécs...