Diploma után – munka előtt
Az utolsó egyetemi félévem Hollandiában nagyon jól telt, úgy érzem ez alatt a néhány hónap alatt nagyon sokat tanultam és fejlődtem, de sok akadállyal is meg kellet küzdenem.
Február és június között szakmai gyakorlatomat végeztem egy holland kereskedelmi cégnél és a szakdolgozatomat írtam. Eleinte nehéz volt összehangolni a 40 óra munkát a szakdolgozat-írással, de szerencsére sikerült jól teljesítenem a gyakorlatot és határidő előtt befejezni a szakdolgozatot. Gyakorlatom során lehetőségem volt minden héten egy új kollégának segíteni és tőle tanulni. Ezen kívül voltak napi és heti feladataim, amiket önállóan végeztem és két nagyobb projektem is. Nagyon jó érzés volt, hogy már a második héttől kezdve fontos feladatokat bíztak rám, amiket egyedül végezhettem. Úgy érzem ez a gyakorlat nagyon sokat segített abban, hogy az egyetemen tanultakat a gyakorlatban is alkalmazni tudjam.
A szakdolgozat írást sajnos nem éltem meg ilyen jól. Nem vagyok a szavak embere, így nagyon szenvedtem az írással. A téma, a probléma felvetése és a szakdolgozat kérdéseinek megválaszolása nem okozott problémát, de a szövegbe foglalás igen. Ez miatt nagyon stresszes volt ez az időszak számomra, de szerencsére jól sikerült a szakdolgozat és cum laude diplomával végeztem el tanulmányaimat. Az utóbbi néhány hónapot az is nehézzé tette, hogy munkát kellett találnom. Májusban kezdtem a munkakeresést, miután megtudtam, hogy sajnos nem maradhatok a gyakorlati cégemnél. Körülbelül 65-70 helyre adtam be jelentkezésemet, 30-35 motivációs levelet írtam, 9 telefonos interjúm volt, 5 személyes interjúm és végül egy ajánlatot kaptam július elején. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen gyorsan sikerült munkát találnom, és ráadásul azelőtt, hogy a diplomámat kézhez kaptam volna. Augusztus közepétől a Bayer Crop Science-nél fogok dolgozni mint Inventory Specialist Hollandiában, Rotterdam mellett.
Az elmúlt 12 évben meghatározó szerepet játszott az Alapítvány az életemben. Nagyon sokat segített nekem az Alapítvány az évek során, persze voltak kevésbé jó dolgok is, de a mérleg mindenképp pozitív. Az egyik legjobb dolog, amit az Alapítványtól kaptam az a mentorom, Sasa, aki végig mellettem volt és támogatott az utóbbi 12 évben és tudom, hogy a jövőben is bármikor fordulhatok hozzá. Annak is nagyon örülök, hogy (számomra) a legjobb csoportnak, a Kaposvár 2-es csoportnak lehettem tagja.
Nagyon nagy segítség volt az is, hogy a K9-ben lakhattam egyetemi tanulmányaim alatt és hogy tanulmányi és szociális ösztöndíjban részesültem. Ezek nélkül sokkal nehezebb lett volna elvégeznem az Egyetemet és biztos, hogy nem sikerült volna ilyen jól.
Lehetőségem volt hat külföldi nyelvi táborban részt vennem az Alapítvány nyelvi versenyeinek köszönhetően, amik mind felejthetetlen élmények maradnak. Ilyen lehetőségem a Csányi Alapítvány nélkül biztos, hogy nem lett volna. Az általa nyújtotta különórák is nagyon hasznosak voltak, igaz ezt akkor nem mindig láttam így, de most már felnőtt fejjel nagyon örülök, hogy részt vehettem rajtuk.
Mint az sokan tudják rólam, a szavak egymáshoz rendelésével gyakran küzdök (azaz többen szűkszavúnak jellemeznek), azonban nem csak ezért nehéz összefoglalnom azt a tucatnyi évet, amelyet itt tölthettem el. Úgy érzem, hogy noha tanulmányaimat egyelőre befejeztem, a jövőmet egyelőre inkább a munkával tervezem, mégsem tudom elképzelni, hogy elszakadjak a Csányi Alapítványtól. Mindig fontos marad a számomra! Most már biztosan tudom, hogy mindaz, amit itt kaptam örök érvényű. Mindent köszönök és remélem nem csak a múltam, hanem a jövőm is kötni fog a Csányi Alapítványhoz. Kollárovics Petra
Egyik dal véget ér, a másik elkezdődik
Nem tudom, hogy van e kifejezés bármelyik nyelvben is arra, amit jelenleg érzek. 12 év után az életem egy hosszú fejezete zárult le. Lediplomáztam a Kelet Londoni Egyetem dalszerző szakán. Emlékszem amikor még gyerekként ábrándoztam erről gimnáziumban, a padban ülve, úton-útfélen, fejlesztőórákon, vagy a nyári táborokban. Mindig az volt bennem, hogy majd egyszer kint fogok élni Londonban, és kortárs dalszerzőként fogok tevékenykedni. Annyira hihetetlennek tűnt ez anno és most annyira fantasztikus érzés megérni, ahogy az a bizonyos gyerekkori álom valósággá vált.
Hozza kell tennem, nagyon nem volt egyszerű ezt véghez vinni. Tele volt akadályokkal, és nem egyszer éreztem, azt hogy nem találom többé meg az utam, de a zene mindig átsegített, mindig mutatta a fényt előttem. Július 5-én, 2016-ban költöztem ki Londonba és tudtam, amint landoltam a Heathrow-repülőtéren, hogy mostantól minden más lesz. Két hónappal később elkezdtem az egyetemet, és az ottani közegben, az órákon, a zenész osztálytársaim között végre úgy éreztem sok év után, hogy itthon vagyok. Ezek az emberek megértették, hogy mi zajlott bennem legbelül, hogy miért csinálom, azt amit csinálok. Az iskola nehezen indult, és e mellé társult még maga London is, a világváros, amely sok kihívással járt. Nem csak a nyelvről volt itt szó, amit gyorsan kellett tökéletesre fejlesztenem, de egy teljesen más kulturális közeghez is alkalmazkodnom kellett. A londoni életem során nem volt ott velem senki, hogy megmutassa, hogy kell ezt csinálni. Otthon támogató közeget jelentett a családom, a barátaim, az Alapítvány, nélkülük nem ment volna. Ezekből a tapasztalatokból merítkezve kellett mindent megoldanom. Visszatekintve: Londonban nőttem fel igazán. Viszont, amikor a legmagányosabbnak éreztem magam, a februári esőkben, hajnali metrókon, az Emirates stadionban a bárban dolgozva, vagy esetleg mosogatás közben az olasz éttermekben, amikor úgy éreztem, hogy nem vagyok erre képes, elfogyott az erőm, az otthon messze van; tudtam, hogy célom van, bíznak bennem; a zene mellet a két kedvenc magyar íróm szavai jártak a fejemben, és adtak erőt, hogy csak menjek tovább. Hamvas Béla azt írta: “Mindig a legnagyobb kihívást kell keresni, ez a kulcs az emberi fejlődéshez” Azt gondolom az igazi boldogság kulcsa is ehhez kapcsolható. Márai Sándor szavai pedig: “Az igazi tragédia az, mikor nincs módunk élni valamiért, amit igaznak, értékesnek és becsesnek ismertünk meg.” A nehézségek ellenére, mégis az életem legszebb és legboldogabb három évéről beszelünk. Nekem mindehhez a Csányi Alapítvány által volt lehetőségem… arra, hogy a zenével foglalkozzak, azzal, ami igazan boldoggá, ami igazán élővé, emberré tesz.
Most itt vagyunk, itt vagyok, tizenkét év után. Egyetlen egy feladat van már csak vissza, készülni a diploma osztóra, amely London egyik legnívósabb koncerthelyen kerül megrendezésre, október 27-én, a Barbican-ben. Terveim és vágyaim vannak, most új akkordok következnek. Azt hiszem arra is kevés szó van, amely pontosan visszaadná amit érzek, vegyük bármely nyelvet, hogy elmondjam milyen hálás vagyok, mennyire sok köszönettel tartozom Dr Csányi Sándornak, az alapítónak, és a kuratórium elnök asszonyának, Csányi Erikának. Hálás vagyok mindenkinek, aki a hátországból biztatott, drukkolt, támogatott, segített – egyszóval a Csányi Alapítványnak. Nem tudok mégsem jobb szót: KÖSZÖNÖM. Debreceni Áron
