Diplomán innen s túl
A nagyon kerek évfordulókon bizonyára nem csak én vagyok hajlamos a nosztalgiára, az automatikusan feltörő kedves emlékek olykor negédes, de inkább kedves történetek felidézésére. S óhatatlanul kerülnek elő a közhelyek a maguk féligazságaival a sok igazi örömpillanat újra átélése közben. Ismerve azokat a fiatalokat, akik most egy ilyen kerek évfordulós fordulóponthoz érkeztek tudom: nem szeretnék, hogy általános bölcsességeket fogalmazzak, végképp nem szeretnék (tényleg igazi szerénységük okán), hogy hangos(abb) ünneplésben részesüljenek, és a negédes nosztalgia is idegen tőlük. Mégis!
Nem tudom nem felidézni a tíz évvel ezelőtt alig a beválogatás után az első közös nyári táborunkban, ahogyan Andalics Enikő hatalmas barna szemeit és tekintetét rámszegezte, ahogyan az előttünk futó hosszú útba, mellém szegődve (elsőként) megfogta a kezem … csak az érintés őszinte igazságából tudtam: azon az úton, amely a hosszú jelzőt is „kiérdemli” azután már mindig együtt megyünk. Egymást segítve, kapaszkodva, olykor persze bele is izzadva a kényszerű összekötöttségből. Most vajon tényleg elenged a kéz, amelyik akkor és ott …? Hiszen Enikő okleveles rekreációs szakemberként több munkalehetőség közül válogathat, augusztusban tisztté avatják, mert álma beteljesült: katonaként pontosabban katonai búvárként keresi majd kenyerét.
Nem tudom nem felidézni Horváth Sára kapcsán, hogy a mindig végtelenül csendes, kedvesen és megnyugtatóan mosolygós, lány tizenkét éven át az (egyik) legjobb volt jók között. A nyári táborokban is elszántan „nyújtott”, szorította le a lábfejét, a tökéletes tartáshoz, mert szinkronúszó edzője előírta… Sára, aki a sportot is komolyan vette, a hajnali edzések után közbeiktatott iskolai órákon is az élvonalban teljesített, majd versenyek és a szombati foglakozások között igyekezett egyensúlyozni: ne sérüljön egyik oldal sem. Mindkettőhöz hűséges volt. Pszichológiai tanulmányaiban is a tökéletes teljesítmény elérése inspirálta, így kitüntetéses diplomáját vehette át a Károly Gáspár Református Egyetemen.
Kollárovics Petra egy régi fényképen (ugyanabban az első zánkai táborban), tíz évesen is igyekezett elbújni. Erre alkalmasnak egy tollasütőt tartott. Ezt tett az arca elé, a mögül mosolygott tiszta kék tekintettel. Tíz éven keresztül nem kívánt a frontvonalba állni, hanem a hátországban, halkan akart „csak” kitűnő lenni. Az ország neves egyetemén, a Corvinuson szerezte meg agrár- és vidékfejlesztési mérnök diplomáját, s még ki sem hűlt a tinta rajta már mindent alaposan kiszámolva, tűpontosan tervezi a következő lépését, a jövője és régi álma beteljesítése felé.
Palkó Richárd – három nyelven beszél felsőfokon. A legkacifántosabb, a legizgalmasabb intellektuális utazást, a legnagyobb kihívást jelentette számomra a hozzá vezető út megtalálása. Kisgyermekként éppoly titokzatos és mértékadó volt, mint most, fiatalemberként. Egy természetismereti táborban, útban az Írottkőre fél kenyérnyi követ csempészett hátizsákjába, megsétáltatta a hegytetőre, lehozta, és a túra végén megajándékozott vele. Miért, mert szeretem a köveket, s mert örömet szerezni másoknak jó. Fontos, nagy beszélgetések jutnak róla eszembe, és zavarba ejtően magas, irigylésre méltó intellektusa. Alapszakon diplomáját nemzetközi tanulmányok angol nyelvű szakán szerezte. Mindvégig kitűnő eredménnyel a neves Corvinus Egyetemen. Másképp nem is lehetett volna, nem lenne méltó hozzá.
Szóval tíz év. Jöjjön egy újabb együtt töltendő évtized. Enikő katonatisztként, Sára pszichológia mesterszakon, Petra egy hollandiai egyetemen élelmiszer menedzsmentet tanulva mester szakon, Ricsi pedig tovább a Corvinuson. A Csányi Alapítvány segítségével és támogatásával jutottak el eddig, mentorként is köszönve és gratulálva az eddigi szép eredményekhez, remélve és várva a hasonlóan kiváló folytatást. Sárközi Angéla, mentor, Kaposvár 2-es csoport