Családi Nap egy csodás helyszínen

Családi Nap egy csodás helyszínen

Szeptember 21-én, szombaton került megrendezésre a Nagybajomi Közösségi Ház 1-es és 3-as csoportjának tanévnyitó családi napja. Csodálatos környezetben, a Nagypince Borhotel Wine & Spa birtokon zajlott az esemény. Reggel 9 óra körül együtt érkeztünk a helyszínre, ahol a hangulat már akkor szuper volt. Rövid megnyitó után 5-6 fős csoportokba osztottuk a lelkes fiatalokat, illetve szüleiket, testvéreiket, majd kezdetét vette egy izgalmas vetélkedő.

Ezidő alatt az önkénteskedő szülők sütötték a lángosokat, melyből a délelőtt folyamán lehetett falatozni. A csapatok nagyon aktívan teljesítették az állomásokon rájuk váró különböző feladatokat. Nagyon szoros végeredmény alakult ki, az eredményhirdetésen mindenki ajándékban részesült. Közben elkészült a pörkölt is, melyet szintén a szülők készítettek, az ebéd nagyon jó hangulatban, beszélgetéssel telt. Az időjárás is kedvezett számunkra, így egy jó hangulatú napot zártunk.

Szeretnék külön köszönetet mondani Beck Zoltánnak, a hotel tulajdonosának, a helyszín biztosításáért, illetve az informatív körbevezetésért, valamint a szülőknek a finom ételekért.

Kuckó Nadin, Nagybajomi 1-es csoport