Bonafarmos kirándulás Békáspusztán

Bonafarmos kirándulás Békáspusztán

Az idei évben a pályázó diákok Békáspusztára látogathattak el a Bonafarmmal közösen kiírt pályázat jutalmaként. 2024-ben a kiírás fókuszában a mezőgazdaság működése, és annak jövője állt. Minden induló jutalomban részesült, így összesen 58 diák vehetett részt a kiránduláson.

A gyerekek megtekinthették a békáspusztai mezőgazdasági múzeumot ahol Sebestyén György Zoltán múzeumi gondnok tartott tárlatvezetést: bemutatta Bóly és környéke mezőgazdasági termelésének történetét és munkaeszközeit. Ezt követően Tetz Tamás növénytermesztési műszakvezető tartott előadást a növénytermesztésben használatos drónokról, Vajta László vagyonvédelmi szakértővel pedig a gyakorlatban is bemutatták a Dji Agras T30-as permetező, és a Dji Mavic 3 Multispectral drónok használatát.

„A Bonafarm csoport meghirdetett egy pályázatot, aminek keretein belül elutaztunk Békáspusztára, ahol egy mezőgazdasági múzeumban tekinthettük meg a régi mezőgazdasági eszközöket és gépeket. A múzeum előtt drónokat mutattak be. A drónok közül a legkisebb 1 kg-os, és az ő feladata a felderítés, feltérképezés, a képeket átküldi a nagy drónnak, ami ott permetez, ahol kell így nem pazarol permetet. A nagy drón 7 kg, lassabb is, mint a kicsi: míg a nagy drón max. 25 km/h-val megy, addig a kicsi 125 km/h-val tud menni és 2 másodperc alatt éri el a 125 km/h sebességet. Akinek maradt még kérdése, az feltehette és válaszoltak rá, utána pedig elindultunk vissza a kis buszokhoz ahol kaptunk egy kis ajándékot.” Sárközi Bence, Mohács 1-es csoport

„A mai nap folyamán egy mezőgazdaságról szóló pályázat kirándulására jutottunk el a Bonafarm jóvoltából. Rajtunk kívül még jöttek a mohácsi, a szentesi és a nagybajomi közösségi házból. Miután mindenki megérkezett, két csoportra oszlottunk, majd az egyik csoportnak a drónokról, a másiknak pedig a mezőgazdasági múzeumban tartottak egy kb. másfél órás előadást arról, hogy a vetés előkészítésétől a takarmány betakarításáig milyen gépeket használtak régen az emberek, majd helyet cseréltünk, így mindenki hallhatott mindkét témáról. Személy szerint nekem mindkét előadás érdekes volt, nagyon hasznosnak találtam, ezáltal betekintést nyerhettünk a mezőgazdaság rejtelmeibe. A program végeztével elmentünk közösen ebédelni egy belvárdgyulai étterembe, ami nagyon jó lezárása volt a napnak! Köszönjük az Alapítványnak!” Tóth Hanna, Pécs 3-as csoport

 

„A mai nap nagyon élménydús volt. Békáspusztán jártunk, ahol a nap első részében a mezőgazdaságban használt drónokról tanulhattunk. Megtudhattuk egyes drónok hatóterületeit és hogy hogyan tudnak permetezni nagy területen. A második program rendkívül érdekes volt, a mezőgazdasági múzeumban a múlt gazdaságáról tudtunk meg rengeteg dolgot az előadótól, például, hogy a 18. századtól az 1950-es évekig milyen eszközöket használtak és hogyan fejlődött a technológia. Összefoglalva a nap nagyon izgalmas volt és tengernyi új tudnivalóval gazdagodtunk! Köszönjük!” Bencze Péter Bódog, Pécs 1-es csoport

„A mai napon Bóly-Békáspusztára utaztunk. Hogy időben érkezzünk, korán reggel kellett indulnunk. Két helyszínen vettünk részt, ezért amint megérkeztünk két csoportra osztottak minket. Az első helyszínen egy drónismertetőt tartottak. Beszéltek a kisebb, játék céljából használható drónokról, majd a nagyobb, ipari célra használható permetező drónokról. Ezután nem csak hallhattunk róluk, de fel is reptették őket. A kamerás drónok, felvételeit is megnézhettük, így megtudtuk, hogy pontosan hogyan is látnak ezek a kis robotok.
Ezután a másik helyszínre mentünk, ami egy mezőgazdasági múzeum volt. A mezőgazdaság fejlődését nézhettük végig, ahol egyesével bemutatták nekünk a különböző szántóföldi gépeket.
Rengeteg új ismeretre tettünk szert, köszönjük a mai napot.” Bihari Kamilla Hajnalka Szentes 2-es csoport és Héri Dóra Szentes 1-es csoport

GALÉRIA

Köszönjük a Bonafarm cégcsoportnak a programokat, és a kirándulás megszervezését!