
Biztonságtechnikai mérnök lettem
„Február 21-én egy meghatározó mérföldkőhöz érkeztem: ünnepélyes keretek között átvehettem mérnöki diplomámat. Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán végeztem tanulmányaimat, és büszkén mondhatom, hogy immáron biztonságtechnikai mérnök vagyok.
Ez a nap zárta életem egy fontos szakaszát, melyben ugyan nem először, de most is igazán nagy szorgalmat és kitartást kellett tanúsítanom, melynek eredményeképpen oklevelet és emléktárgyat is vehettem át kiváló tanulmányi eredményeim miatt.
Szeretném kifejezni hálámat a Csányi Alapítványnak, amely végig mellettem állt, és támogatásával segítette a tanulmányaimat. Nélkülük ez az út sokkal nehezebb lett volna. Köszönöm Erika néninek, Miklós bácsinak, mentoromnak Andi néninek és az egész alapítványi közösségnek azt a rengeteg biztatást, inspirációt és a sok értékes lehetőséget, amelyeket az évek során kaptam.
Ez a diploma nemcsak egy dokumentum, hanem egy ajtó is a jövőbeli lehetőségek felé. Izgatottan várom, mit tartogat számomra a szakma, és alig várom, hogy a megszerzett tudásomat a gyakorlatban is kamatoztathassam. A tanulás azonban itt nem ér véget: tanulmányaimat mesterképzésben folytatom, hogy tovább mélyíthessem ismereteimet a biztonságtechnika területén.” Tarnay Ákos, Pécs 3-as csoport diplomás biztonságtechnikai mérnök