Bianca Mohács – a búcsú napja
Mit is mondhatnék a mai napomról (január 22.), nehéz szavakba önteni, de csak jó érzés van bennem!
Megtartottam a búcsúzó előadásomat és amikor a gyerekekhez beszéltem, alig tudtam visszatartani az érzéseimet, mivel már annyira különlegesek számomra. Csak jókat tudok róluk mondani! Nagyszerű nap volt: részt vehettem a drámaórákon és közösen játszottunk. Jól éreztük magunkat, minden gyerek felírta egy kis szívecskébe a nevét a táblára. Úgy érzem egy kis darabkát itt hagyok magamból Mohácson és úgy gondolom, hogy elértem a célomat. Sok visszajelzést kaptam a diákoktól: néhányan ajándékokat adtak nekem (Teri sütit sütött, Hanna egy csodás lapot készített, Katától kulcstartót, Danitól pedig egy kis labdát kaptam). Mindenki készített nekem egy rajzot, amire még portugálul is írtak! Egyszerűen gyönyörűek! Már most hiányzik mindenki Mohácsról, de szívem tele van csodás emlékekkel. Várom már a Busójárást és irány a következő megálló: Pécs! Köszönöm ezt a két hetet Mohács!
Január 22-én úgy, mint múlt héten felvettük Esztit és Katát, nekik péntekenként külön foglalkozásokat biztosít az Alapítvány. Katával tanítottuk egymást a magyar illetve a portugál nyelvre és nagyon élveztük a két nyelv közötti különbségek ellenére. Tegnap (január 21-én) meglátogattam a városházát Erikával. Áron az idegenvezetőnk mesélt Mohács történelméről, nagyon örültem neki. Holnap lesz az utolsó napom itt. Rohan az idő… Sajnálom, hogy már mennem kell és hiányozni fognak az emberek és ez a nyugodt kis város. Persze örülök ennek a két hétnek és már izgatottan várom a következő pécsi időszakot!
Január 20-án a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban tarthattam két előadást a diákoknak. A tanulók is egy előadással készültek nekem a Busójárásról. Nagyszerű iskola, nagyon nagy és teljesen más, mint a brazil iskolák, ott például nincs ennyi fénykép és tabló a falakon a gyerekekről. Egy új tapasztalat volt számomra, mert a diákok idősebbek voltak, de nagyon élveztem. Délután az Alapítványnál segítettem bevásárolni és szendvicseket készítettem. Eszter és Márk játszottak nekem a hangszereiken, elképesztőek, nagyon tehetségesek!
Január 19-én Erikával átmentünk a komppal a gyerekekért a Duna másik oldalára, ahonnan csodás volt a kilátás. Az Alapítványnál egy előadást tekintettem meg, amin Edina az angoltanár a gyerekek segítségével bemutatta nekem Mohácsot. Örültem neki, hogy már szinte az egész várost ismerem. Biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog ez a hely és az emberek! Már izgatottan várom a Busójárást is! Ma brazil guavás édességet hoztam a gyerekeknek – nagyon ízlett nekik. A nap végén szokásosan hazavittük a gyerekeket és örömmel látom, hogy már azok a gyerekek is, akik még nem tanulnak angolt, megpróbálnak beszélni velem néhány mondatot!
Január 18-án újból a Brodarics iskolában jártam, ahol az Alapítványi gyerekek osztályában két egymást követő előadást tarthattam! Szinte már tanárnak nevezetem magamat 🙂 A legjobb az egészben, hogy minden nap egy új élmény és tapasztalat. Másképpen viselkednek az osztályok is, például: az első osztály nagyon kíváncsi, érdeklődő és csöndesebb volt, amíg a másik kicsit beszédesebb és meglepett. Sokat beszéltek Brazíliáról és nagyon tetszett nekik a part, a strandok. Ma van egy hete, hogy megérkeztem Mohácsra. Igazán tetszik a város és örülök, hogy ilyen kedves embereket ismerhettem itt meg.
Január 17-én csodás vasárnapom volt: Erikánál és családjánál ebédeltem! Nagyon finom volt! Megismertem a családját és sokat nevettünk, még magyar szavakat is tanultam! Délután Hanna – az Alapítvány diákja – meglátogatott és mutatott nekem videókat a táncversenyeiről! Nagyon ügyes, igazán tehetséges! Kaptam tőle egy rajzot, amin a magyar mondatok mellett angolul is leírta, hogy mennyire örül nekem és hogy milyen fontos neki az Alapítvány. A galériában megnézhetitek! Holnap két különböző osztályban tartok előadást.
Ma (január 16.) két előadást tartottam az Alapítvány mohácsi csoportjainak és nagyon élveztem, hogy a gyerekek aktívan részt vetek az órán. Többek között megmutattam nekik a brazil pénzünket – állatok vannak rajta – ami nagyon érdekelte őket. Sütöttem a gyerekeknek brazil süteményt: „brigadeirot”. Szerették és ízlett nekik, még a receptet is elkérték! A fejlesztő órák után közösen ebédeltünk. Nikitől egy busó rajzot kaptam és látom, hogy minden egyes nappal közelebb kerülünk egymáshoz a gyerekekkel: mosolyognak és beszélgetnek velem! Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek az egésznek!
Ma (január 15.) megtartottam az első előadásomat a Brodarics iskolában! Sokkal jobb volt, mint amit gondoltam! Nagyon boldog és elégedett vagyok! A gyereket lenyűgözték a képeim Brazíliáról, mondták hogy ők is szeretnének oda elmenni és sok kérdést tettek föl. Az előadás után néhány lány még közös képeket is készített velem. Később találkoztam a többi tanárral, az igazgatónővel is és megmutatták nekem az iskolát. Nagyon tetszett a mai nap, mert ez volt az első alkalom, hogy „tanárként” dolgozhattam és izgatottan várom az elkövetkező napokat, mert még sok előadás áll előttem. Délután a Közösségi Házban Katának és mentorának tanítottam néhány portugál szót. Vicces volt, sokat nevettünk, mert a magyar nyelvben nincs meg néhány hang a portugál nyelvből.(Persze ez fordítva is igaz!) Holnap hozok Nektek még több jó hírt!
A mai nyugodt csütörtöki munkanapunk (január 14.) sajnos gyerekek nélkül telt el, mivel ezen a napon nincsenek fejlesztő órák. Az előadásomon dolgoztam, amit nekik készítek. Miután végeztünk a munkával az Alapítványnál elmentünk egy kis városnézésre a Duna parton és utána egy cukrászdába ültünk be. Holnap meglátogatok egy mohácsi általános iskolát – ahová az Alapítvány gyerekei is járnak – és ez lesz az első alkalom, hogy „tanárként” dolgozhatok! Remélem élvezni fogják, már nagyon izgatott vagyok! 🙂
A mai nap (január 13.) nagyszerű volt! Segítettem a bevásárláskor, kocsival elmentünk a gyerekekért és találkozhattam a másik csoporttal. Részt vettem a német órákon, ahol az volt a feladatunk, hogy angol mondatokat németre illetve német mondatokat angolra fordítsunk. Az elején kicsit nehéz volt, mert még nem minden gyerek tanul angolul, szóval néhányan kicsit félénkek voltak, de ügyesen megoldották a feladatokat! Később már a félénkebb gyerekek is közel kerültek hozzám és nyitottak voltak felém. A diákok nagyon kíváncsiak és okosak, sok kérdést tesznek fel nekem – ezt nagyon szeretem! A nap végén még bújócskáztunk is egy kicsit a sötétben!Készítettem néhány közös képet! Csodás volt és örülök, hogy láthatom milyen boldogak!
Oh, Gergő mesélte, hogy Hanna anyukája megkereste Erika nénit, a mentort elmesélve, hogy Hanna mennyire örül annak, hogy itt vagyok, mert azóta egyfolytában angolul beszél és lelkesebben gyakorolja nyelvet. Elképesztő, hogy mindenről folyamatosan visszajelzést adnak a gyerekek. Boldoggá tesz az örömük és boldogságuk! 🙂
Ma (január 12.) csodásan sütött a nap, ami remek alkalom volt egy sétához a városban – ebben a bájos kis városban, Mohácson. Láttam a Dunát és meglátogattam a Busó múzeumot, ami nagyon szép volt. Délután pedig a Közösségi Házban találkoztam a gyerekekkel! Nagyon új és vicces tapasztalat volt, hiszen a legtöbb gyerek most kezdett el tanulni angolul, szóval nem beszéli még a nyelvet, csak magyarul és németül beszélnek. Így a szemünkkel kommunikáltunk! Mosolyogtak és egy kicsit félénkek voltak, de látszott rajtuk a kíváncsiság! Részt vettem a gyerekek angol óráján, ami elképesztően jó volt, sokat nevettünk és beszélgettünk a két ország közti különbségeken. Jól éreztem magam az első napomon az Alapítványnál és izgatottan várom a holnapot, hogy miben segíthetek! Sziasztok!
Hosszú és kalandos út után érkeztem meg Magyarországra január 11-én. A repülőtérről egyenesen a városközpontba indultam, ahol egy kávé mellett átbeszéltük még egyszer a hat hét programját és választ kaptam a még felmerülő kérdéseimre. Ezután nem maradt más, mint útnak indulni Mohácsra, ahol az első két hetet fogom tölteni. Nagyon kellemes volt az út és néhol még nyomokban havat is láttam 🙂 Késő délután érkezünk meg Mohácsra, ahol Erika és Gergő fogadott szeretettel. Körbevezettek, bemutatva a Közösségi Házat, majd elkísértek a szálláshelyemre. Nagyon várom a holnapi napot, hogy találkozhassak a gyerekekkel és elkezdhessem az önkéntes munkát a Csányi Alapítványnál. Bianca, AIESEC önkéntes Brazíliából