Nyelvi Verseny szóbeli fordulója
Szentes: A nyolcadikosok izgatottan várták az alapítványi nyelvi verseny szóbeli fordulóját, amelyre angol nyelvből december 1-jén, németből december 5-én került sor. Mindenki nagyon szorgalmasan készült az utóbbi időben, hiszen a szemük előtt lebegő idegennyelvi táborokba senki sem szeretne felkészületlenül érkezni. Sosem volt még hasonló megmérettetésük, először kerültek „vizsgaszituációba”. A gyerekek egymást is lelkesítve, a másik eredményének együtt örülve töltötték az estét. Igyekezetük nem volt hiábavaló, mindkét csoportból többen voltak olyanok, akik maximális vagy ahhoz közelítő pontszámot értek el. A márciusi fordulóban már biztosan alábbhagy a vizsgadrukk is és számot adhatnak ismét, hogyan sikerült továbbfejlődni angol nyelvből. -Kovács Sándor Szentes 1. és Őzéné Törőcsik Márta Szentes 2. csoport mentorai
„Délután 3-kor kezdődött a napunk, ekkor kezdődött a szóbeli. Eleinte mindenki mint a mumusra gondolt rá, de miután a többiek kijöttek és elmondták, hogy nem is olyan nehéz, kezdtünk megnyugodni. Mindenki sikeresenk értékelte a mai teljesítményt. Ez egy nagyon jó „vizsga” volt, reméljük, hogy majd „élesben” is ilyen klasszul fog sikerülni a B1-es nyelvvizsgánk, mert mi maximális pontszámot értünk el!” -Horváth Vanda Szentes 1. és Forgó Viktória Szentes 2. csoport.
Mohács: „Mohácson is lezajlottak a szóbeli nyelvi vizsgák nyelvtanáraink és egyetemistáink segítségével, melyeken mindenki személyesen jelent meg. A 3-as csoport tagjai, már rutinos vizsgázóknak számítanak, évről-évre teljesítik ezt a feladatot. Két napon folyt a megmérettetés, szerdán a németesek, míg az angolosok csütörtökön bizonyították tudásukat. A feleletek kis vizsgadrukkal, jó hangulatban zajlottak, megfelelő gyakorlatot adva a fiataloknak a jövőbeni tanulmányaik során más hasonló jellegű vizsgákhoz.” Éles Annamária, mentor
Pécs: ” December 1-jén és 2-án az idegen nyelvi verseny keretein belül lezajlott a Pécs 2-es csoport angol B2 és C1-es szóbeli téli fordulója, ahol Gál Andrással vizsgáztattam. Mindenkin látszódtak az izgalom jelei, de ugyanúgy nyilvánvaló volt, hogy felkészülten érkeztek. Az eléjük tett akadályokat egyszerűen leküzdötték és a nyelvet egyre könnyedebben használták. Természetesen mindenkinek volt olyan oldala, ami még fejlesztésre szorul, de a vizsgákat követő reflexiók során ezeket átbeszéltük a tanulókkal, valamint a nyelvi órákon ezekre külön figyelmet fordítva az angol nyelv szinte anyanyelvi szintű használói lehetnek. Gratulálok a szép teljesítményhez, amit nyújtottak a két nap során! Vizsgáztatóként én is kitűnően éreztem magam.” Wensofszky Balázs, Pécs 3-as csoport
Nèmet nyelvből C1 szintén 3 tanuló vizsgázott a nyelvi verseny szóbeli fordulójának keretein belül. Mindannyian jól felkészültek és szépen vizsgáztak. A további nyelvi órák segítségével a tavasz folyamán remélhetőleg sikeres vizsgát tesznek majd. Jobbágy Kata és Czimondor Csilla, német nyelvi fejlesztők, Pécs
Szeged:
„2023. november 30-án és december 1-jén a Szegedi 2-es csoport körében is megtartottuk az Angol Nyelvi Verseny szóbeli fordulóját. A kezdeti izgalom és idegeskedés ellenére a tanulók nagy része jól vette a megmérettetést, szép teljesítményt nyújtottak B1, B2, és C1-es szinten egyaránt. A többség felkészülten érkezett, ami a színvonalas feleletekben mutatkozott meg. Néhány diák nehezebben birkózott meg az akadályokkal, de úgy gondolom, az ilyen vizsgaalkalmak a legjobbak arra, hogy gyakoroljanak, és ezáltal a későbbiekben kevésbé izguljanak a valós vizsgaszituációkban. A gyerekek mellett ez számomra is tanulságos lehetőség és jó pedagógia tapasztalat volt, hiszen leendő angol tanárként a vizsgáztató szerepét is gyakorolnom kell. A tanév második félévében újra találkozunk!” Benczúr Anna, kismentor
Nagybajom:
„2023. decemberében a nagybajomi Közösségi Házban is lezajlottak a nyelvi verseny szóbeli vizsgái mind angol, mind német nyelven. Eltérő szinten vizsgáztak a fiatalok. Voltak, akik C1 szinten is megmérettették magukat. Minden vizsgázó igyekezett minél jobban felkészülni, hiszen amellett, hogy esetlegesen a nyelvi verseny helyezésétől függően kijuthatnak a nyári idegen nyelvi táborba, többen szeretnénk már nyelvvizsgát is szerezni, hiszen közelednek a felsőfokú továbbtanulások. Köszönjük a felkészítő tanárainknak és a nyelvi bizottság tagjainak, a vizsgabizottság tagjainak, hogy segítettek minket!” – Nagybajom 1-es és 2-es csoport