Elisa Jászberényben
AIESEC önkéntes Olaszországból, Elisa.
November 12: Elérkezett az utolsó nap (november 12.). Az élmények sorozata nem is végződhetett volna jobban: az utolsó napokat három csodálatos egyetemista lánnyal töltöttem (Kingával, Melittával és Klaudiával). Sajnos az eredeti tervet módosítani kellett az előre nem látható körülmények miatt, mivel egész nap szakadt az eső. A kültéri fesztivállátogatás helyett elmentünk a CsoPába, egy interaktív kiállításra, amely különböző tudományágakat érintett, például fizikát, mechanika, asztronómiát. A kiállításon számos tudományos jelenség hátterét ismerhettük meg, megtudva, hogy mi miért van. Izgalmas volt mindent kipróbálni. Rengeteget derültünk a különböző feladatok megoldása közben.
Ezután beugrottunk a Tesco szupermarketbe, hogy be tudjak szerezni egy hatalmas adag túró rudit és még számos más olyan terméket, amik jellemzőek Magyarországra. A lányok segítségével sok olyan dolgot tudtam vásárolni, amit otthon Velencében megkóstoltathatok majd a családommal és barátaimmal.
Miután visszaértünk a K9-be, végig beszélgettük az estét mindenféle témát érintve, közben teáztunk és kártyáztunk. A lányok megtanítottak, hogyan kell egy klasszikus magyar kártyajátékot játszani, ami kicsit emlékeztetett az olasz briscola-ra. Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt találkozni velük. Egytől egyik különlegesek és nagyon szuperek! Szeretnék velük több időt eltölteni. Természetesen továbbra is tartjuk majd a kapcsolatot, remélve, hogy később újra tudunk találkozni. Holnap reggel irány a repülőtér, most indulok bepakolni a bőröndömet! Elérkezett a hazautazás ideje!
November 11.: Hivatalosan is az utolsó hétvégém kezdődik Magyarországon, egész pontosan Budapesten. A fővárosba való indulás előtt Tamás, Máté és Roli hoztak egy kis tradícionális magyar reggelit a szobámba – ez egy utolsó kis törődő gesztus volt, úgy éreztem magam, mint egy hercegnő! Az utolsó öleléseket megkoronáztuk egy ígérettel, hogy hamarosan újra találkozunk, ezúttal Velencében. Hihetetlenül várom őket, és így egy kicsit kevésbé szomorúan hagyom el ezt a várost, mert tudom, hogy hamarosan újra találkozunk.
Ezután néhány másik diákkal és Ildivel meglátogattuk a Café-t Budán, ahol a grafikusok és médiamenedzserek nem csak hogy híres nemzetközi márkáknak dolgoznak, de a Csányi Alapítványnak is. Néhány dolgozó szervezett egy szemináriumot arról, hogyan lehet hatásos reklámokat és animációkat készíteni. Nagyon érdekes volt, és habár magyar nyelven tartották, kaptam segítséget angolul.
Ezután hivatalosan is elhagytam a csoportot. Találkoztam három fantasztikus egyetemistával (Kinga, Melitta és Klaudia), akik vendégül láttak ezen az utolsó hétvégén a kollégiumukban. Szinte rögtön egy különleges harmónia alakult ki köztünk. Megosztottam velük a tapasztalataimat, és hosszasan beszélgettünk az Alapítvány munkájáról az ő oldalukról nézve. Melitta nagyon jó szakács, kiváló magyar vacsorát készített. Ezután lazítottunk a hosszú nap után, megnéztünk egy Disney filmet eredeti nyelven, hogy ezáltal is gyakoroljuk az angolt. Boldog vagyok, hogy itt lehetek velük, a társaságukban bizonyára felejthetetlen lesz az utolsó napom!
November 10.: Elérkezett a várva várt mentortalálkozó napja. Egy hatalmas dugó után (borzasztóak a budapesti dugók) elértük a budai oldalt, ahol az alapítványi központ található. Nagyon jó volt újra látni és megölelni a mentorokat a különböző közösségi házakból mielőtt visszamennék Olaszországba. Még egyszer utoljára lehetőségem volt elköszönni. Előttevaló este készítettem egy tipikus olasz süteményt, a Salame di Cioccolato-t (csokoládészalámi) köszönetképpen, és hogy megpróbáljam megédesíteni ezt a hosszú munkanapot.
Leonardo és Én ehelyett kihasználtuk a szabadidőnket, hogy meglátogassuk a helyeket, amiket eddig még nem a városban. Végigsétáltunk a Margit-szigeten, azután elmentünk a Szent István Bazilikához. Megnéztük a katedrálist belülről, aztán felmentünk a toronyba is hogy kiélvezzük a városra való kilátást. Ebéd közben Leonardo egy barátja, egy budapesti olasz diák, Manuela is csatlakozott hozzánk. Nagyon furcsa volt újra olaszul beszélni ilyen hosszú idő után, majdnemhogy alig találtam a szavakat. Ezután meghívtak bennünket a Pécs Rádióhoz, hogy részt vegyünk a műsorukon: a diákok meginterjúvoltak minket, kérdeztek minket a gyerekekkel való élményeinkről és a Magyarországon töltött időről. Nagyon izgalmas volt tudni, hogy néhány hallgatót igazán érdekelnek a történeteink.
Az utolsó este Jászberényben közös pizzázással ért véget Rolival, Mátéval, Ádámmal és Tamással – ugyanúgy végződött ez a kaland, ahogyan kezdődött. Mindannyian próbáltuk leplezni szomorúságunkat, ezért egy nagyon kellemes utolsó estét töltöttünk együtt. Elképesztően hiányozni fognak!
November 8.: Az elmúlt napokban rendszeresen korán kellett kelnünk. Ez az utolsó hét és rengeteg feladat vár még ránk: ma reggel az úticélunk Budapest volt. Tamással és 3 alapítványi diákkal részt vettünk egy nyílt napon a budapesti McDaniel College-nál, hogy információt szerezzünk az egyetem nyújtotta lehetőségekről és programokról. A diákok nagy érdeklődéssel figyelték az egyetemről, az ottani tanrendről szóló prezentációt, valamint az idősebb hallgatók véleményét és benyomásait. Ezután néhány előadáson is részt vehettünk, amik teljes egészükben angol nyelven zajlottak. Ez egy rendkívül jó lehetőség lehet a potenciális karrier építésében, ahogyan jó ugródeszka lehet az Egyesült Államok felé. Ezután az Aréna Plázában, Budapest, illetve az ország legnagyobb bevásárlóközpontjában ebédeltünk. A lányok a szabadidejüket egy kis vásárlással töltötték különböző üzletekben, míg Dávid és Én megittunk egy cappuccinot és egy limonádét a Café Frei-nél. Ez emlékeztetett az első napjaimra Pécsett – ott is ebbe a kávézóba jártam, micsoda nosztalgia! Mikor visszaértünk Jászberénybe, a délután egy sétával ért véget a városban Rolival. Az idő fogy, de megpróbálom a legjobbat kihozni magamból az utolsó napokban is. Ezért most igazából mennem is kell, hogy befejezzem a felkészülést a gyerekek órájára!
November 7.: Az utolsó hetem kezdete ez az országban, amibe őrülten beleszerettem. Mi is lehetett volna jobb hétindító, mint egy túra Egerbe. Ám mindezek előtt részt vettem Tamás reggeli testnevelés óráján a Lehel Vezér Gimnáziumban. Sportolnom kellett egy keveset, mert mióta itt vagyok felhagytam a testmozgással, de sajnos az összes 12 éves gyerek jobb formában volt mint én. Kidobóst és más játékokat is játszottunk, az utolsó játszmában pedig a lányok még le is győzték a fiúkat. Tamás nagyon jó tanár, jól kombinálja a fegyelmet a jókedvvel. Az ezt követő két órában idősebb diákokkal vettem részt angol órákon. Előadtam nekik egy prezentációt amit utána egy baráti társalgás követett. Mindenki érdeklődően kérdezősködött az ittlétemről, a tanulmányaimról és hogy miért Magyarországot választottam úticélnak.
Délután Roli, Máté, Tamás és Én találkoztunk néhány egyetemistával Egerben, ami mostmár talán a kedvenc városom. Körbesétáltuk a várost, meglátogattuk a várat, ahonnan a kilátás gyönyörű volt. Kipróbáltuk még magunkat az Exit House nevezetű szabadulószobában: bezártak minket egy börtönlabirintus-szerű szobába, ahonnan különböző rejtvények és feladványok megoldásával kellett megmenekülnünk. Nekem egy kissé nehéz volt követni a játékot, lévén nem beszélek magyarul, de a kitűnő csapatmunka gyümölcseként sikerült kijutnunk. Hosszú nap volt, de csupa elégedettség!
November 6.: A szabad vasárnapomon gondolatban ismét a hazában Olaszországban jártam. Már több, mint egy hónapja vagyok távol (kis honvágy gyötör, de ez normális). Hogy felülkerekedjek ezen az érzésen úgy gondoltam készítek valami igazán olaszosat. Elmentem bevásárolni, ebben a fiúk segítségemre voltak így mindent megvettünk, ami egy jó Carbonarahoz kell. Képzeljétek minden hozzávalót lehetett kapni a boltban, ez aztán kellemes meglepetés volt a számomra. A receptben leírtakat követve készítettünk el mindent lépésről lépésre. Mi lehetett volna jobb desszert ezután a fenséges főétel után, mint egy hatalmas TÚRÓ RUDI. Olyan, de olyan finom, valamit ki kell találnom, hogy ezt magammal vihessem, hogy otthon is kapni lehessen.
A délután beszélgetéssel telt, zenéről, együttesekről, a kedvenceinkről beszélgettünk. Az estét Roli otthonába folytattuk, aki meghívott bennünket magához. Ott volt az egész családja, csodás, melegszívű emberek. Otthon éreztem magam. Az édesanyja kiváló szakácsnak bizonyult. Meglepett bennünket palacsintával. A nyelvi nehézségek sem akadályoztak abban, hogy kellemesen teljen az este, hiszen Roli kiváló fordítónak bizonyult. Különleges nap volt a mai, hiszen egy átlag magyar család életébe pillanthattam be, akik számomra nem átlagosak, hanem különlegesek.
Jászberény, November 5.: Nagyon fontos volt ez a nap az alapítványi diákok számára, hiszen most írták a nyelvi verseny második fordulóját, melynek nyertesei jutalmul külföldön gyakorolhatják nyáron a választott idegen nyelvet. A levegőben lehetett érezni a gyerekek feszült figyelmét, nagyon koncentráltak. Ezek után jöttem én, bemutattam az idősebb diákoknak egy prezentációban, szülővárosomat: Velencét. Majd később átbeszéltük azokat a sztereotípiákat, amiket a magyar emberek gondolnak rólunk, olaszokról. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor sor került a valódi oktatásra, amikor véleményt cserélünk kulturális szinten, ez teszi lehetővé azt, hogy összetett és érdekes módon fejlesszük tudásunkat. A délutánt a futballnak szenteltük. Részt vettem egy jászberényi focimeccsen, majd egy kispályás focimeccs kezdődött, ahol Ádám és Roli játszottak. Mátéval ás Tamással szurkoltunk nekik a lelátón. Nagyon hideg volt, de kitartottam, mert meg szerettem volna nézni, hogy hogyan játszanak és szurkolni nekik. Egy forró zuhany után, Tamás invitált meg bennünket saját házába egy szuper magyar vacsorára: brokkoli levesre, gulyáslevesre, csirkére és más finomságokra! Az estét csocsó mérkőzéssel zártuk. Úgy érzem magam, mint egy hercegnő ebben a férfiakból álló kis csoportban, ahol sok figyelmet fordítanak rám!
Jászberény, November 4. Jászberényben egy kollégiumban lakom nem messze az alapítványi közösségi háztól azért, mert ott nincs vendégszoba. De ez nem hátrány, sőt, hiszen egy kis reggeli séta segít, hogy felébredjek mielőtt megküzdenék a napi kihívásokkal. Szegény mentoroknak pedig a szokásos olaszos 10 perces késésemmel kell megküzdeniük. Egyébként esküszöm próbálok ezen változtatni! A lányok a kisebb csoportból már dolgoztak mikor megérkeztem. Együtt készítettünk kis díszeket, karkötőket és nyakláncokat. A lányok énekeltek és táncoltak egész idő alatt, megosztottuk egymással a titkainkat barátságokról és fiúkról akik tetszenek, mintha egyfajta pizsiparti klubban lennénk. Mind tele vannak energiával és nagyon aranyosak. Ebéd után Dávid és Bence társaságában meglátogattuk a Jász Múzeumot, ahol a tárlatvezetőim mindent elmondtak a helyi történelemről. Ezután, a Viganó táncházába látogattam Dáviddal, részt vettem nézőként egy tradícionális táncórán. Nagyon érdekes volt – Olaszországban nincs semmi hasonló, majdnem teljesen kihalt a néptánc hagyománya. Itt ez egy népszerű időtöltés és csodálatos ahogy az emberek megőrzik a gyökereiket. Minden táncos nagyon profi volt! Az este egy kis beszélgetéssel ért véget egy kávé fölött a csoporttal, akikkel nagyon jól összekovácsolódtunk.
Jászberény, November 3.:
A reggel a mozgásról szólt, igazából segítettem a kisebbeknek a testnevelésben, de nem a szokásos órai formában,igazából több sportot is gyakorolhattunk. Valójában minden gyerek pingpongozott, ahol az egyik kihívóm, hiába nagyon fiatal még, elég erős ellenfélnek bizonyult. Az udvaron a fiúk kosárlabdázhattak, később pedig a benti teremben vegyes csapatokkal focizhattunk. De a legviccesebb esemény a bowling volt egy a házhoz közeli helyen. Több gyereknek ez volt az első alkalma, de a kezdeti nehézségek után szépen lassan belejöttünk. A lányok minden egyes találatnál egymás nyakába ugrottak, míg a fiúk között egy kisebb verseny alakult ki. A bowlingtársaim Niki, Brigi és Tina rengeteget fejlődtek az órán. Ezután együtt pizzát ettünk ebédre a közösségi házban. Délután a 15 évesek csoportjával meglátogattuk a Sasközpontot Jászberény közelében. Sok madarat láthattunk, például sas-, sólyom- és bagolyféléket, akik közül sokan különböző balesetek miatt sérültek voltak és a helyi dolgozók törődő kezei között lábadoztak. Roli rögtönzött fordításának köszönhetően hallgathattam az idegenvezetőt is és igazán részese lehettem a körbevezetésnek. Mindig lenyűgöz a srácok angoltudása – milyen fiatalok és mégis mennyire ügyesek!
Jászberény, november 2.: Egy rövid hétvégi fővárosi látogatás után ezúttal (hivatalosan is) kezdetét vette a jászberényi kaland. Éppen az őszi szünet időszaka van, így hétfőig nem kezdődik az iskola, ami nem unalmas órákat, hanem egy kirándulást vetített előre. A csoport körülbelül 50 főből állt, beleértve mentorokat, gyerekeket és tinédzsereket. Első állomásunk a gödöllői Királyi Kastély volt, egy gyönyörű barokk épület, ami Sissi királyné nyári rezidenciájaként szolgált. A látogatás nagyon érdekes volt, ez az épület Európa második legnagyobb rezidenciája. Az idősebbek közül néhányan segítettek az idegenvezetés lefordításában is. Ezután egy közös ebéd következett egy gödöllői étteremben, ahol a fiúkkal ültem egy asztalnál.
Délután a veresegyházi Medveotthont látogattuk meg, ahol több másik állattal is találkozhattunk, mint például rénszarvasok, farkasok, mosómedvék. Nagyon kellemes időtöltésnek bizonyult, ami közben lehetőségem nyílt hogy beszélgethessek sok emberrel. Az első találkozás mindig kellemesebb egy ilyen időtöltés során mint egy tanórán. De ma egy napra én is diák voltam, hiszen a hazafelé vezető úton a lányok egy csoportja rengeteg új magyar szót tanított, valamint megtanították a számokat 1-től 10-ig. A végére egy kicsit belezavarodtam, de holnap majd segítenek átismételni a tanult dolgokat. Az este pizzával és néhány kör csocsóval ért véget a fiúkkal, akiknek köszönhetően már 2 nap után teljesen a csoport tagjának érzem magam.
Jászberény október 30.: A különböző közösségi házakból sok gyerek vett részt az alapítványi focibajnokság idei első fordulóján, így szombat reggel a nagybajomi Sportközpont rengeteg játékost és mentort fogadott. Ez jó alkalom volt arra, hogy újra találkozzunk az elmúlt hetekben megismert diákokkal és mentorokkal, főként a pécsi csoporttal, akikkel már egy különleges kapcsolatot alakítottunk ki. A mérkőzések között eltölthettem egy kis időt mindenkivel. Az ebédet Leonardo-val, a costa rica-i önkéntessel töltöttem, akivel megvitattuk benyomásainkat, élményeinket, és terveinket a hétvégével kapcsolatban. Ezután gyorsan befejeztem a pakolást, és még egyszer utoljára búcsút intettem ennek a kisvárosnak, ahol két kifejezetten intenzív, de csodálatos hetet tölthettem. Minden új kezdetnél, mikor visszagondolok az elmúlt napokra, mindig lenyűgöz, hogy mennyi új dolgot tanultam. Remélem én is hátrahagytam valami hasonlót azoknak, akiktől annyi mindent kaptam.
Nagyon hosszú út vezetett Jászberényig, de valami rendkívül érdekes dolog történt: először azt hittem, nehézségekbe fogok ütközni a srácok megismerésében, talán a szégyenlősség és a kezdeti bátortalanság miatt. De -nekem kissé váratlanul- az új társaim rendkívül barátságosnak és kedvesnek bizonyultak, és egész nap szóval tartottak. A négy órás út során nem sikerült aludnom sem, mert mindenki kíváncsan várta, hogy bemutatkozhassunk egymásnak, és elmondják, mit várnak az elkövetkezendő pár héttől, amit együtt fogunk tölteni. Miután elfoglaltam a szállásom és megkaptam a másnapi reggelit (Judit az új „nővérem”, annyi figyelmet és odafigyelést kaptam tőle!), a srácok megmutatták a várost esti fényeknél, majd az estét egy közös pizzázással koronáztuk meg (be kell valljam, hogy a magyar pizza majdnem olyan jó, mint az olasz).
Nagybajom, október 28.: Gyorsan eltelt a délelőtt. Segítettem a mentoroknak a foci bajnokságra való készülésben, ami holnap lesz megrendezve Nagybajomban (mindennek tökéletesnek kell lennie). Ez egy nagyon fontos esemény a fiúknak, mert ez alapján dől el, hogy kik játszhatnak a válogatottban és ki lesz a végső győztes. A budapesti utammal kapcsolatban is már mindent elterveztem. Csak két napom lesz, hogy megismerhessen a várost, s úgy gondolom, jobb, ha van egy útiterv, amit követhetek.
Kaptam még egy ajándékot az utolsó napomon Nagybajomban! Délután a matek óra után Szilvi kis csoportja körém gyűlt, hogy elköszönhessenek tőlem. Szilvi beszédet mondott mindenki nevében. Nagyon megérintettek a szavai! Ebben a kis városban megtanultam a család szó jelentését, ahol a kedvességnek, a törődésnek és a tiszteletnek nincsenek határai. Pisti fontos szerepet kapott, mivel Ő volt az, aki fordított.
Délután Kaposvárra mentünk, hogy részt vegyünk egy nagyon fontos eseményen az Alapítvány életében; a Diákparlamenti gyűlésen, ahol minden tag fontos szerepet játszik a döntések meghozatalában. Nagyszerű volt látni, hogy mekkora lelkesedéssel vitatják meg a tanulók az alapítványi programokat; kirándulásokat, pályázatokat, és az esetleges fejlesztéseket. Nagyszerű, tisztában vannak vele, hogy mekkora felelősség ez számukra, igazi szóvivőként viselkednek és kiállnak az érdekeikért.
Hosszú nap volt a mai, mielőbb le kell feküdnöm, mert a holnapi nagy nap lesz!
Nagybajom, október 27.: A mai napra nem terveztünk különleges programot, de aztán Szilvi jó hírekkel érkezett: ’Elisa készülj, mert ma elmegyünk a Kaposvári Egyetemre!’ Köztudott, hogy az olaszok gyakran késnek, ezért hát gyorsan felöltöztem és együtt elindultunk,
Utazás közben rájöttem, hogy Andris és Patrik ezen az egyetemen tanultak. Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy megismerjem az összes helyet, ami ilyen csodálatos emberekké formálta a mentoraimat. Egy kedves indiai férfi, Harsha bemutatta nekünk az egész épületet. Megnéztük a tantermeket, az irodákat, a könyvtárat, a hálókörletet és a társalgókat. Összehasonlítottam a Velencei Egyetemet a magyar egyetemmel. Itt csak egy nagy épület van minden lehetőséggel és kényelemmel egy helyen, azonban Velencében a tantermek a város különböző pontjain találhatók, ezért mindig rohannod kell, hogy időben odaérj egy órára. Sokat beszélgettünk Harsha-val arról, hogy milyen érzés külföldi diáknak lenni és hogy mennyi magyar barátra tett szert. Tavaly három hónapot töltöttem Moszkvában, és még ez a hosszú idő alatt is nehezen barátkoztam és léptem kapcsolatba az orosz diákokkal. Mielőtt Magyarországra érkeztem, azt gondoltam, hogy a magyarok olyanok, mint az oroszok; kevésbé barátságosak, mogorvák, de az előítéleteim alaptalanok voltak, mert itt eddig csak nyitott, segítőkész és kedves emberrel találkoztam. Bebizonyosodott az, amit Harsha mondott, aki már egy ideje itt él; a magyarok nagyon kedvesek!
Délután az idősebb diákokkal beszélgettünk és videó játékoztunk. Szobát is foglaltam már jövő hétre Budapesten. Nagyon izgatott vagyok, és alig várom, hogy láthassam a fővárost!
Nagybajom, október 26.: Megérkezett az ősz, a Közösségi Ház arculata is megváltozott. Díszítéssel töltöttünk a reggelt, a tavaszi dekorációt felváltotta a sárga, narancssárga és a barna színekben pompázó őszi. Halloween-hoz kapcsolódó kiegészítőket is készítettünk; kis szellemeket, denevéreket és pókhálókat. Én tököket rajzoltam, a jól is ismert Jack lámpásokat. Hosszú idő óta most rajzoltam először, régen szerettem is rajzolni, jó érzés volt megint egy kicsit gyereknek lenni.
Délután a 3-as csoportnak órája volt. Én, a mentorok, Tünde és egy különleges vendég, Mária a kaposvári Közösségi Házba mentünk, ahol hagyományos magyar sütiket sütöttünk, mint például a rétes. Tünde és Mária különleges emberek a lakóhelyükön, mivel az összes tradicionális-ősi ételt el tudják készíteni bármelyik variációban és továbbadják tudásukat az újabb generációnak is. Úgy gondolom, hogy a rétes helyettesíteni tud bármilyen vacsorát, mert nagyon sok féle íz található benne. Cseresznyét, tejfölt, búzadarát, káposztát és még sok mást használtunk hozzávalóként. Mária többször bíztatott, s így hát megragadtam az alkalmat, hogy egy ilyen briliáns szakácstól tanuljak. Ha haza megyek Olaszországba én is el fogom készíteni a családomnak, és lehet, hogy egy új olasz verziót is kitalálok. Mindenfélét sütöttünk, olyan volt, mint egy profi cukrászdában. És aztán persze mindent megettünk! Nagyszerű délután volt, sok szót tanultam mialatt a receptet írtam le.
Nagybajom, október 25.: Néha úgy érzem, hogy még a családom sem kényeztet ennyire. A mai nap kaptam egy ajándékot a mentoroktól, egy emléket a lélegzetelállító panorámáról. Reggel kicsit korábban kellett kelni, mert elmentünk a Balatonra kirándulni, ami 60km-re található Nagybajomtól. Az egy órás út után végre megérkeztünk Közép-Európa legnagyobb tavához, ami olyan hatalmas, hogy nem láttam a végét. Olyan érzés volt, mintha egy tengerparton lennék, ami körül van véve hegyekkel – a gyönyörű kék ég, a víz és a zöld vidék elkápráztatott. Annyi képet csináltam, amennyit csak lehetett, és nagyon várom a Patrik által készített képeket is.
Visszamentünk a közösségi házba és ebédeltünk Szilvivel és Andrissal. A jó levegő meghozta az étvágyunkat, észre sem vettük, hogy mennyit ettünk. Biztosan szedek magamra jó pár kilót. Délután találkoztunk az idősebb gyerekekkel. Anett tartott angol órát. Aktívan kivettem részem, segítettem a nyelvvizsgára készülőknek, velük gyakoroltam. Később a Halloween partyhoz kapcsolódó amerikai szokásról beszéltünk. Nagyszerű és felejthetetlen nap volt tele kalanddal! Alig várom a következő napot!
Nagybajom, október 24.
Elkezdődött a második hetem Nagybajomban. A mentorok visszatértek az erdélyi kirándulásukról, ahol a Csányi Alapítvány tagjai egy labdarúgó bajnokságon vettek részt. Fáradtan, bár nagy örömmel tértek vissza focistáink, az erdélyi fiatalok ellen elért győzelmük után. Miután megbeszéltünk az e hétre vonatkozó programokat (alig várom, hogy részt vehessen az összes programon, ami rám vár) Szilvi segített nekem tervezni egy kis budapesti kirándulást november elejére, amikor itt őszi szünet van. Addig nem hagyom el ezt az országot, amíg nem láttam a csodálatos fővárosát.
Patrik és András elvittek Böhönyére, ahol felnőttek és a mai napig élnek. Örülök, hogy együtt tölthettem velük egy délutánt. Bemutatták a kis várost, a parkot és a háborús hősöknek állított szobrokat, az általános iskolát, ahová ők is jártak és ahol Andris tanított is egy ideig (láttam diákkori képeket róluk a falakon). Egy rövid kávészünet után, elmentünk a tűzoltóságra. A könyvtárban egy Halloween-i tökkiállításon a zsűri tagjaiként vehettünk részt.
A hangulat nagyon szuggesztív volt a kivilágított tökökkel. Jó volt részt venni ezen a kicsi, de jellegzetes eseményen. Próbáltunk nem szigorúan, de igazságosan bíráskodni. Örülök, hogy részt vehettem e falu kezdeményezésében, mert ettől úgy érzem, mintha része lennék a közösségnek és közelebb lennék a kultúrájához.
Nagybajom, október 22.
Ma minden csoport egyszerre volt bent a Közösségi Házban. A délelőtt nagy részét az idősebb gyerekekkel töltöttem az emeleti helyiségben, ahol zenét hallgattunk, videojátékokkal játszottunk és egymás életéről beszélgettünk. Nagyon jó magyar zenéket sikerül összeválogatni és megtudhattam milyen a 18 éves gyerekek élete.
Ezután Sasa egyik óráján vettem részt, amit a legkisebb gyerekeknek tartott. Nagyon szép pillanatokat éltem meg itt, mert a játék lényege, hogy a legbelsőbb érzéseinket kellett megosztanunk egymással. A párjátékok lehetőséget biztosítottak arra, hogy egy különleges kapcsolatot alakítsanak ki egymás között a párok és hogy meghallgassák egymást és másokat is. Egy kis ajándékot is kaptam a gyerekektől, amit örökre a szívembe fogok zárni. A gyerekek két párhuzamos sorban álltak egymással szemben. Sasa bekötötte a szememet és végig kellett sétálnom ezen a folyosón, miközben a gyerekek a titkaikat súgták a fülembe, megöleltek és megpusziltak. Látás nélkül ezek az érzések még erősebbek voltak. Tünde ma is a legjobb formáját nyújtotta a konyhában, sok finom magyar ételt készítve, amelyek szuper finomak voltak. Most a hűtőm is tele van mindenféle finomsággal. Egy kis ajándékot is kaptam tőle, egy kicsi fakanalat, amibe jókívánságok voltak belevésve, hogy emlékezzek az itteni főzőleckéimre. Nem vagyok nagy konyhatündér, de egy olyan szakács keze alatt, mint Tündéé, nem lehet rosszul csinálni a dolgokat.
Délután pedig felfedeztem magamnak Nagybajomot. Sokáig sétálgattam a kis utcákban.
Nagybajom, október 21.
A mai nap volt a legnagyszerűbb nap itt tartózkodásom ideje alatt. Egész este a prezentációmon dolgoztam, javítottam, változtattam az olasz kultúráról, hogy a Pécsen szerzett emlékeimmel még jobbá, még élvezetesebbé tehessem azt a gyerekek számára. Nem volt könnyű megnyerni a 12-14 éves gyerekek figyelmét a középiskolásokéhoz mérten a nyelvi és érettségbeli különbségek miatt. Ezért néhány alaposan átgondolt változtatást eszközöltem, egyszerűsítettem a nyelvezetet és kvízekkel, kérdésekkel színesítettem, hogy a gyerekek jobban megértség és hogy úgy érezzék, ennek az előadásnak ők a főszereplői, én pedig csak segítek a helyes válaszok megtalálásában. Nagyon örültem, hogy ez az új módszer sikeres lett, a gyerekek gyorsan és pozitívan reagáltak mindenre, sikerült felkeltenem az érdeklődésüket az olasz kultúra és konyha iránt, illetve magammal szemben is. A hagyományos olasz üdvözléssel köszöntöttük egymást (három puszival), ami gyorsan megtörte a jeget. Egy pozitív multikulturális környezetet sikerült kialakítani, ahol a gyerekek bártan beszéltek, kérdeztek és megmutatták érdeklődésüket is. Mindig emlékezni fogok erre a nagyszerű élményre, amivel nem csak én, de a gyerekek is többek lettek.
De ezzel még nem ért véget a nap. Délután a legkisebbekkel találkoztam, kedves 10-11 év közötti gyerekekkel, akik tele voltak energiával. A szégyenlős kezdet után a gyerekek nyugodtan és aktívan vettek részt az órán, mindenki szépen bemutatkozott és elmesélte mi a kedvenc zenéje, hobbija. Annak ellenére, hogy néhányan németül tanulnak a nyelvi akadályokat gyorsan ledöntöttük a játékokkal és vicces feladatokkal. Nagyon hosszú volt a mai nap, de remélem, hogy a többi is hasonlóképpen fárasztó de élmény dús lesz.
Nagybajom, október 20.
A rossz idő sem akadályozhatta meg a mai napra tervezett rövid kirándulást Kaposvárra. Ahogy korábban említettem, a Közösségi Ház férfi mentorai Erdélybe utaztak egy focibajnokságra, így a házat birtokukba vehették a nők. Ebéd előtt Szilvi, Tünde és jómagam elindultunk, hogy találkozzunk egy kollégájukkal, Sasával a kaposvári Közösségi Házban. A ködös esős idő kicsit veszélybe sodorta a napunkat, de ahogy közeledtünk Kaposvár felé az idő egyre jobb és jobb lett. Először is megebédeltünk egy magyaros étteremben közel a Közösségi Házhoz. Nagyon kedvelem a magyar konyha ízvilágát, a fűszeres, markáns ízeket. Ebéd után találkoztunk Sasával is, aki körbevezetett a modern, szépen dekorált házban. Sasa nagyon kedvesen fogadott és megígérte, hogy vendégül lát majd, amikor Leonardo, a másik AIESEC önkéntes is itt lesz, hogy megbeszélhessük az eddigi tapasztalatainkat.
Később egy nagy sétát tettünk a városban, ahol már minden készen állt az október 23-ai ünnepségre. Ezen a napon ünneplik a magyarok az ’56-os forradalom évfordulóját. Megnéztük a főteret és a nagytemplomot majd egy kis pihentető vásárlás következett a közeli bevásárlóközpontban. Természetesen nem állhattam meg, hogy ne vegyek pár könyvet, a harmadikat – egész pontosan – amióta Magyarországra érkeztem. Azt hiszem, komoly bajban leszek a reptéren a poggyász súlya miatt, ha nem hagyok fel a regények vásárlásával.
Ma még maradt egy kis időm, hogy a holnapi napra felkészüljek, mert ez egy igen fontos nap lesz számomra.
Nagybajom, október 19.: Tudtam, hogy ez a nap nehezebb lesz, mint a többi, mivel a fiatalabb gyerekeket sokkal nehezebb megközelíteni és megszólítani idegenként, mint a nagyokat. A 18 évesekkel nem volt probléma felvenni a beszélgetés fonalát és sikerült egy nagyon barátságos légkört kialakítanunk, de ma teljesen más volt a helyzet, hiszen a középső csoport, 15 éves gyerekek jöttek be a közösségi házba. Ezért ma jó korán felkeltem, hogy a prezentációmon megcsináljam a végső finomításokat és felkészüljek a kicsik fogadására. Ebéd előtt egy nagy meglepetésben volt részem. Köztudott, hogy Olaszország híres a konyhájáról, ennek ellenére én sajnos nem tudok főzni ezért is volt kellemes meglepetés számomra, amikor Tündi bejött a házba és két magyar ételt készített nekem, töklevest és hókiflit. Az elkészítés közben persze szorgalmasan jegyzeteltem a receptet. Nagyon vicces volt így együtt dolgozni, de az eredmény megérte a fáradságot. Ez volt eddig a legfinomabb leves, amit magyarországi tartózkodásom ideje alatt ettem.
Ebéd után Patrik és Andris elutaztak Erdélybe, hogy az Alapítványt képviseljék a gyerekekkel egy focimeccsen. Egész hétvégén Romániában lesznek majd, így a ház csak a lányoké. Azonnal eszembe is jutott a régi olasz közmondás, ami kiderült magyarul is megállja a helyét: „Nincs otthon a macska, czinczognak az egerek”.
Délután találkoztam a gyerekekkel is. Egy energetikus kis csapat, kissé szégyenlősek voltak kezdetben. Az óra elején bemutatkoztunk egymásnak, majd bemutattam nekik Olaszországot és sokat beszélgettünk az olaszokról kialakult sztereotípiákról, szokásokról és a két ország közötti különbségekről, hasonlóságokról. Szerintem a gyerekek angol nyelvtudása jobb a korcsoporttól elvárhatónál, így valóban izgalmas lesz beszélgetni velük az elkövetkező pár napban. Örülök, hogy sikerült kialakítani egy ilyen barátságos viszonyt már így első találkozáskor a kicsikkel is.
Nagybajom, október 18.: Reggel esős napra ébredtem. Az Alapítvány operatív igazgatója, dr Radoszáv Miklós meglátogatott minket a mai napon, hogy a mentorokkal tartson egy rövid megbeszélést. Engem is megkérdezett, hogy minden rendben van-e vagy, hogy szükségem van-e valamire; figyelmesség és kedvesség, de ez minden mentorra jellemző a Csányi Alapítványnál. A mentorokkal való kommunikáció is egyre jobban megy már így egy nap után. Két támogatottja az Alapítványnak, akik sajnos németül tanulnak, jött ma be hozzám és megtanulhattam néhány kifejezést magyarul rajzokon keresztül, de ez is megengedett a nyelvtanulásban.
Ebéd után hosszasan beszélgettem Lászlóval, aki elmesélte milyen az élet ebben a kis faluban, milyen a diákok élete és hogy milyen lehetőségeik vannak, mik a kedvenc hobbijai az itteni gyerekeknek és sokat mesélt a környékről is. Ezután az idősebb csányisok is megérkeztek. Nagy öröm volt számomra találkozni és beszélgeti velük. Örülök, hogy ebből az érett korosztályból is vannak itt gyerekek, hiszen velük teljesen más témákról lehet beszélgetni sokkal mélyebben, mivel az angol nyelvtudásuk igen magas szintű. Természetesen a népzene volt az, ami igazán megtörte a jeget és hamarosan fesztiváli hangulat kerekedett a közösségi házban. Délután pedig angolórán mutatkozhattam be én is, illetve a gyerekek. A nyelvet játékokon és szerepjátékokon át tudtuk a legjobban gyakorolni.
A mai nap könnyűnek volt mondható, de nem baj, mert az energiámat jobban tudom holnapra koncentrálni, amikor a kisebb gyerekekkel fogok találkozni.
Nagybajom, október 17.: Be kell vallanom, hogy mielőtt Magyarországra jöttem volna, semmit sem tudtam róla, hogy milyen lesz a következő állomás Pécs után, ami egész pontosan Nagybajom. Két csodás hét után Pécsett nem lehetett észrevenni a különbséget a két település között. Nagybajom egy hangulatos kis falu, míg Pécs egy nyüzsgő nagyváros.
A napot egy nagyszerű reggelivel kezdtük, amit a mentorok készítettek nekem, akik odaadással és kedvességgel viseltettek irántam. A kommunikáció kezdetben nehézkes volt, de szépen lassan mindannyian belejöttünk a beszélgetésbe. Szeretném, ha ők is tudnák, hogy egy egyszerű „Köszönöm” a részemről sokkal többet jelent, mint aminek hangzik, mennyire hálás is vagyok a segítségükért és kedvességükért.
Délután találkoztam Lászlóval, az Alapítvány egyik támogatottjával, aki segített szétosztani az élelmiszeradományokat Nagybajomban és a közeli falvakban. Ezalatt a kis kirándulás alatt tudtam csak igazán felmérni, hogy hol is vagyok. Valódi vidéki hangulat fogadott, amit az ősz színei tettek még pompásabbá. Pécs után egy újabb környezetet és környéket ismerhetek meg, ami ugyanolyan izgalmas lehet, mint egy nagyváros. Mindezen túl, örülök is neki, hogy Nagybajom és környéke lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjem az ország egy másik arcát is, a vidéki Magyarországot. Már nagyon várom, hogy holnap találkozhassak a gyerekekkel és meséljenek magukról, szokásaikról és lakhelyükről.
Nagybajom, október 16.: Felébredni kicsit keserű volt, mert tudtam, hogy el kell mennem. Miután összepakoltam lementem az irodába nagyon meglepődtem. Andi és a kisfia Tamás várt rám. Micsoda meglepetés. Nagyon jó volt találkozni vele, a gyermek tele van energiával és a szeme milyen intelligens. Együtt ebédeltünk és nagyokat nevettünk. Tamás folyamatosan kérdezgette „miért nem beszélsz magyarul?, nem értek semmit.” Elmentünk együtt az Árkádba és szelfiztünk a Marvel szuperhősökkel. Tamás végül kapott anyukájától egy doboz Legót, ami a kedvenc játéka. Együtt játszottunk a Közösségi Házban. Ezután Andi meghívott egy kávéra a saját házába. Közel kerültünk egymáshoz, mintha testvérek lennénk. Elindultunk Nagybajomba, körülbelül egy óra volt az út, de gyorsan eltelt az idő, sokat beszélgettünk. Szilvi fogadott bennünket, ő egyik a három ottani mentor közül, néhány gyermekkel és a két lányával. A Közösségi Ház csodálatos és mindenki mindent megtett, hogy otthon érezzem magam. Fagyiztunk is együtt. Még ha a kommunikáció néha nehéz is lesz, de kézmozdulatokkal és kedvességgel minden megoldható. A Pécs elhagyása miatt érzett melankólia átadta helyét az új kalandok felett érzett lelkesedének. Teljesen készen állok, hogy a legjobbat adjam.
Pécs, október 15.: Mivel volt egy kis szabad időm reggel bepótoltam az elmaradt alvást. Luca ébresztett, hogy elköszönjünk egymástól. Sajnálom, hogy ilyen álmosan köszöntem el, de biztosan találkozunk még. Ebéd után visszafelé menet a házba láttam egy könyvesboltot, amit Librinek hívtak. Ez könyveket jelent. Bementem és megvettem A kis herceg magyar kiadását. Minden országban ahol járok, megveszem ezt a könyvet. Délután utoljára találkoztam Edina csoportjával, a kicsikkel, és elmentünk egy Teddy mackókkal teli múzeumba. Nagyon jó volt újra együtt lenni. Találkoztam Edina fiával is, egy nagyon intelligens fiú, akit érdekel a fotózás. Beszélgettünk a fényképészetről és rávilágított néhány törvényszerűségre a magyar nyelvben. Este, hogy melankóliámat feledjem elmentem kávézni a Frei-kávézóba. Biztosan hiányozni fog nekem ez a kedves város.
Pécs, október 14.: Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt így a szívemhez tud nőni egy hely. Amit érzek, azt egy kínai szóval lehetne a legjobban leírni, Tianlao: Egy hely, ami zárt három oldalról és nyitott egyről. Könnyű belemenni és nehéz elhagyni. Így érzem én is magam Pécsen. Leírhatatlanul kedves volt mindenki, fantasztikusan éreztem magam. Ezen felül találkoztam Biankával, aki az egyetemen nyelvszakos. és nagyon egymásra hangolódtunk. Nagyon kár hogy így az ittlétem végén találkoztam csak vele. Mire visszaértünk a Közösségi Házba a mentorok és a gyerekek meglepetés bulival vártak. Ezután együtt a gyerekekkel elmentünk egy utolsó közös városnézésre. Fájó szívvel pakolok, ma nem tudok a következő hetek kalandjaira gondolni csak arra, hogy mennyire fog hiányozni Pécs.
Október 13.: Az ébresztőóra reggel 5-kor keltett, mert az út Budapestig nagyon hosszú. Miért Budapest? Mivel minden hónap második csütörtökén értekezletet tartanak az Alapítvány mentorai Budapesten a központi irodában. Pécsről Mohácsra mentünk, ahol a többi mentorral találkoztunk és innen együtt utaztunk Budapestre. Az autóban aludtam egy kicsit és beszélgettem Andival és Gergővel.
Az uticélunk egy kis villa volt, ahol a megbeszélést tartották a mentorok és az Alapítvány dolgozói. Mindenkivel megismerkedtem és találkoztam Judittal is, akivel úgy üdvözöltük egymást, mint egy nagy család tagjai. Majd a mentorok nekiláttak a munkának, mi pedig elindultunk felderíteni Budapestet. A csapatunkat Leonardo, egy másik AIESEC önkéntes, Dorka, Patti és Milán, egyetemi hallgatók és én alkottuk. Az Alapítvány egyetemistái voltak az idegenvezetőink a városban.
Budapest egyszerűen lenyűgöző, ahogy a Duna ketté szeli, mint egy hatalmas ying yang szimbólum. A város mindkét felét bejártuk, megnéztük a Parlamentet, a Szabadság szobrot és a Hősök terét. Kora délután megebédeltünk egy hangulatos, hagyományosan magyar ételeket készítő étteremben. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek és napnak, hogy találkozhattam az egyetemistákkal és Leóval, akivel átbeszélhettük önkéntes munkánk sorűn szerzett eddigi tapasztalatainkat.
Napról napra gazdagabbnak érzem magam itt az Alapítványnál. Ezután a kimerítő nap után pihenek egy kicsit, hogy az utolsó óráimon a legjobbat tudjam nyújtani a gyerekeknek itt Pécsett.
Október 12.: Tegnap sokat esett. Ez volt lelkileg a legfárasztóbb napom Pécsett. Nem minden csupa móka és kacagás. Két iskolában tartottam előadást az olasz kultúráról, de valami nem működött. A gyerekek nem figyeltek. A csoportok életkora 12 körül volt, de nem tudtam lekötni a figyelmüket még egy interaktív játékkal sem. Nagy csalódás volt ez nekem, de tanulok belőle és legközelebb jobb prezentációt készítek, és még keményebben fogok dolgozni, hogy megtaláljam a gyerekekhez vezető utat. Megnyugtató volt, hogy ugyanazt az előadást délután szerették egy másik iskolában és a Közösségi Házban is. Ez nagyon jó érzés volt. Helyre tette a napot. Óra után részt vettem a nyolcadikosok pályaválasztási tanácsadásán, jó volt látni őket, ahogy a jövőjüket tervezik. A nap búcsúzással telt. Pénteken újra találkozunk a búcsú bulin. Nem akarok elmenni, nagyon jó volt itt.
Október 11.: Ma reggel kicsit tovább aludtam. Az olaszok általában késnek és alapvetően én is, de itt tiszteletben tartom a napirendet. Az új jelszavam, tedd, ne halogass. Reggel volt egy kis szabad időnk, hogy elhozzuk a mentorokkal az agyagedényeket, amiket készítettünk korábban. Az enyém nem szép, de szép emlék lesz. Ebéd után órám volt a kicsikkel. Egy prezentációval készültem Marco Polóról, aki az én városomból származott. Köszönhetően Mártának a fordításért, az előadás így nagyon érdekes és interaktív lett. Nagyon aktívak voltak és kifejezetten érdekelte őket az olasz helységnevek kiejtése. A kvízt a fiúk nyerték nagy fölénnyel. A szünetben beszélgettünk róluk és a hobbijaikról. Nagyon aranyosak voltak. Az ő öleléseik a legkedvesebb dolgok számomra, amiket kaptam.
Október 10.: Ez a második hetem eleje itt Magyarországon és csak úgy repül az idő. Mivel hétfőn nincsenek órái a gyerekeknek ezért délelőtt Andreával elmentünk a postára, majd az ízletes ebéd után (biztos felszedek legalább három kilót magamra mielőtt hazautazom) elmentünk kesztyűt venni nekem mert már nagyon hideg volt. Még mindig nem hiányzik az olaszországi napsütés. Délután Dani és István a pécsi egyetem két mérnökhallgatója elvitt, hogy bemutassa nekem az egyetemet. Nagyon tetszett minden és szerintem a pécsi hallgatók nagyon örülhetnek, hogy ilyen szervezett intézményben tanulhatnak. Ezután még sokat beszélgettünk a két ország egyetemi életéről. A hétfő mindig a legrosszabb nap a héten, de ha ilyen jól kezdődött a hetem biztosan nagyon jó lesz a folytatás is.
Október 08.:Hétfőn a Csányi Alapítvány Pécsi Közösségi Házába utazás előtt csak egy rövid alkalmam volt belekóstolni Budapestbe, de ma a mentorokkal és mindhárom csoporttal együtt visszatértünk a Nemzetközi Sakkfesztiválra. Nem lelkesedem a játékért, nem is ismerem a szabályokat, de egy nagyon jó rendezvény volt és egy olyan kirándulás ahol a gyerekek együtt lehettek egy csapatot alkotva. Találkoztunk a többi közösségi ház gyerekeivel is jó volt látni, ahogy szivárványt alkotunk a közösségi házak szerinti színekben (Pécs színe a sárga). A három órás út során volt időm beszélgetni a nagyobb fiúkkal, és játszani a kisebbekkel. Ami meglepett az a mély szolidaritás a gyermekek között, egyik sem habozott, hogy megossza társaival az otthonról hozott édességet. Pedig a gyerekek nagyon ragaszkodnak a csokijukhoz. Ez a hét majdnem véget ért és holnap vár rám egy pihenőnap, de nincs megállás. A pozitív élmények csak szaporodnak.
Október 07.: Tegnap este egy szemhunyásnyit sem aludtam, talán azért mert izgultam, hogy mit hoz a holnap. Habár a velencei egyetem idegen nyelvi karának hallgatója vagyok sohasem gondoltam, hogy iskolában tanítsak. Ma volt lehetőségem, hogy kipróbáljam ezt a nemes hivatást. Volt szerencsém négy tanórát is megtartani az egyik pécsi középiskolában. Beszéltem a gyerekeknek Velencéről és az olasz embereket érintő sztereotípiákról. Ez volt a legnagyobb kihívás ezen a héten. Különleges élmény volt átélni és látni az iskola működését és a diákok is nagyon aktívak voltak, érveltek, vitáztak az az előadás után. Meglepődtem, hogy mennyien tudnak olasz nyelven. Délután találkoztam Melindával, egy gyönyörű pécsi egyetemistával, aki körbevitt a városban és elmentünk a Vasarely Művészeti Galériába. Nagyon jól éreztem magam. Remélem, még találkozunk az elkövetkező napokban.
Október 6.: Egyre hidegebb van itt Pécsett. Nem is sütött ki a nap egész nap, de ahogy írom ezeket a sorokat elönt a melegség, mert mintha otthon érezném magam annyira kedvesek itt velem. Ma reggel a mentorokkal (akiket a testvéreimnek hívok innentől) agyagedényeket díszítettünk. Habár nem vagyok jó festő, de szép emlék marad ez a délelőtt. Sajnos az egyetemi csoporttal a találkozó jövő hétre lett halasztva betegség miatt. Szóval volt időm gondolkodni délután, azért hogy, jobban el tudjak merülni a kultúrában nézegettem a magyar szólásokat és közmondásokat. Amelyik a legjobban tetszett nekem az „az én házam az én váram”. Ez írja le legjobban a helyzetem. Úgy érzem magam, mint egy királyleány a kastélyban, mindenki szerető gondoskodásának köszönhetően.
Október 5.: Második napom a Közösségi Házban véget ért. Remélem ez így lesz végig, mert minden nap valami újat tanulok. Ma a mentorok azzal a céllal, hogy még otthonosabban érezzem magam elvittek a Pécs Info Pontra, hogy ott megtudjam milyen látnivalókat kell megnéznem. Elmentünk bevásárolni a gyerekeknek és együtt ebédeltünk. Azt mondják, hogy az olasz konyha a legjobb a világon, de eddig minden, amit itt megkóstoltam nagyon ízlett és finom volt. Délután részt vettem az angol órán a 14 évesekkel. Minden angolul zajlott egy CSODÁS tanárnő vezetésével, ahol megoszthattuk benyomásainkat hagyományinkat és összehasonlíthattuk kultúráinkat. A gyerekek megtanítottak nekem pár magyar szót is, hogy könnyebben boldoguljak a mindennapokban. Mindannyian nagyon kedvesek és aranyosak voltak és mindent megtettek, hogy a csoport részének érezzem magam. Az óra végén, Anna odajött hozzám és elmondta nekem titkukat. Azt mondta: „Mi egy nagycsalád vagyunk itt…. Még akkor is, ha az iskolában nem minden gyerek egymás barátja, itt ez más. Mindenki szereti és támogatja a másikat.” Nagyon örülök, hogy megtanulhattam ezt a leckét tőlük és a szívembe zárom!
Október 04.: Minden hasznos tanáccsal elláttuk, megmutattuk az éttermet, ahol ebédelni fog a két hét itt tartózkodás alatt. Egyeztettük a heti programot s tájékoztattuk a pécsi csoportok létszámáról, összetételéről. Igyekeztünk minden segítséget megadni neki, válaszolni kérdéseire, hogy minél előbb otthon érezze magát nálunk.
„A hosszú út után megérkezem uticélomhoz Pécsre. Mielőtt Magyarországra jöttem megfogadtam magamnak, hogy nem fogok képeket és utikönyveket bújni a célállomásaimmal kapcsolatban annak érdekében, hogy ne alakuljanak ki bennem elvárások, és hogy ne csalódjak. Hat hétig maradok a Csányi Alapítvány „Be an Impact” pályázatán keresztül. Álmaimban sem gondoltam, hogy egy ilyen kedves kis városkába visz az utam (nagyon tetszenek a történelmi épületek és az egész belváros) és hogy ilyen meleg fogadtatásra találok a mentorok a fejlesztők és a gyermekek személyében. Habár kicsit féltem az első találkozástól, hamar feloldódtam és nagyon jól éreztem magam ma délután. Mindenki szemében ott csillogott a jóság. Biztos vagyok benne, hogy ez egy fantasztikus kaland lesz.”