A jövő városát építjük Mohácson

A jövő városát építjük Mohácson

1. alkalom: „Szombaton különleges napunk volt, hiszen elkezdődött a csoportomnak a Maker’s Red Box – Jövő városa projektfoglalkozás. Az első órában városok és falvak hátrányairól és előnyeiről beszélgettünk mentorunkkal, megtudhattam, hogy a többiek milyen városban voltak már és hogy milyen helyen élnének szívesen. Központi témánk a fenntarthatóság volt, illetve hogy a nagyvárosok milyen nehézségekkel néznek szembe. Inspirációt merítettünk elődeink vízióiból, egy prezentációt néztünk meg, amiben láthattuk, hogy hogyan képzelték el a művészek a 2000-es évek városait. Később az informatika teremben Zsolt bácsival a mesterséges intelligencia funkcióit próbálhattuk ki, ami nagyon tetszett. Egy szünet után Annamária nénivel és Erika nénivel mindenki kiválaszthatta a saját témáját amelyről később alkotni szeretne. Én a ,,Szórakozás” felelősségi kört választottam, ami a szívemhez elég közel áll és már most sok ötletem van a megvalósítására. Nagyon jól éreztük magunkat, új dolgokat tanulhattunk és már várjuk a következő novemberi alkalmat.” Kovácsevics Lili, 2-es csoport

2. alkalom: „A második Red Box foglalkozás az elsőhöz hasonlóan nagyon jó hangulatban telt. Az első órában megtanultunk hogyan készítsünk egyénileg 3D-s modell terveket. Elsőként egy kis házat csináltunk ereszekkel, majd 20 elemből álló felhőkarcolót kellett létrehozni a Tinkercad program segítségével. Később megnézhettük, hogyan működik egy 3D nyomtató gép, és a különféle eszközöket is, amelyeket a foglalkozások során később használni fogunk. Délután Erika nénivel beszélgettünk arról, hogy milyen módon tudnánk megcsinálni az általunk választott területeket. Illetve kivetített nekünk különböző területeihez tartozó képeket, amelyekről beszélgettünk. Végül Annamária nénivel a hexákkal kapcsolatban azt döntöttük el, hogy hogyan képzeljük el a jövő városát, az egyes elemek hogyan fognak egymáshoz kapcsolódni. A napunkat egy záró körrel fejeztük be, ahol a nap történéseit összesítettük. Sokat tanulhattam a fejlesztő tanároktól, köszönöm szépen!” Kovácsevics Lili, 2-es csoport

3. alkalom: „A foglalkozáson szerepeket kaptak a résztvevők, a Jövő városának tisztségviselői lettek és megvitatták az egy-egy szerepkörhöz kapcsolódó legfontosabb feladatokat. A város felépítésében és működésében az alábbi szerepkörök kerültek kiosztásra: Iparért felelős, Mezőgazdaságért, élelmezésért felelős, Lakhatásért felelős, Egészségügyért felelős, Fenntarthatóságért felelős, Közlekedésért felelős, Kultúráért és szórakozásért felelős, Sportért felelős, Oktatásért, kutatásért felelős, Energetikáért felelős, Biztonságért felelős és Művészetért, közterületért felelős szakemberekké váltak. A felelősségi körök meghatározása után összegyűjtötték, hogy melyek az egyes területek jellemző feladatai. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek megismerték a lézervágó működését is. A gyerekek megtervezték, hogy kinek melyik szakterülettel kell együttműködnie a majdani városban. Januárban folytatjuk a közös munkát!” Máté Zsolt, Red Box-oktató

GALÉRIA