Hosszú hétvége Tokióban
November 23 Japánban a munkáért való hála ünnepe, azaz a Kinro kansha no hi. Mivel 22-től (csütörtök) kezdődően nem volt tanítás az egyetemen, megragadtuk a lehetőséget a barátaimmal (Matt és Jake: Amerika, Elin: Finnország, Tallulah: Anglia), és 3 napot eltöltöttünk a japán fővárosban. Régóta terveztük az utazást, hiszen mindenkinek nagy álma teljesülhetett végre. Öten indultunk neki a kalandnak, és egy órás repülőutat követően megérkeztünk a nagyvárosba.
Első állomásunk Shibuya volt, ami Tokió egyik legismertebb kerülete. A népszerű bevásárlónegyed otthont ad rengeteg divatközpontnak, szórakozási lehetőségnek és a híres gyalogátkelőhely kereszteződésnek. Továbbá itt található a Shinjuku metró megálló, amely az egyik legforgalmasabb közlekedési központ a világon. Azzal kezdtük a városnézést, hogy megmásztunk egy bevásárló központot, ahol lehetőségünk volt az egész Shibuya negyedet felülről megcsodálni. A látvány elképesztő volt!
Azonban az első napunknak messze sem volt vége. Felkerestük a leghíresebb divat üzleteket, és elmondható, hogy mennyivel másabb a japán fiatalok öltözködési stílusa. Rengeteg úgynevezett „utcai divat” van jelen, ám egyiket sem tudom hasonlítani az európai mintákhoz. Érdekes élmény volt. Utolsó állomásunk itt pedig nem más volt, mint egy macskakávézó, ahol kicsit feltöltődtünk, hiszen mindannyian hiányoltuk a kis kedvenceinket.
Minden pillanatot próbáltunk a város felfedezésére szentelni, így hát, miután elfoglaltuk délután a szállást, este bele vetettük magunkat az egyik legszínesebb kerületbe. Harajuku szintén egy fontos megálló azoknak, akik érdeklődnek a divat iránt. Amit itt észrevettem, hogy sokkal kreatívabbak az emberek, és ez megjelenik az öltözködésükben is. Illetve nincsenek szabályok nem és kor tekintetében. Vacsorára szerencsém volt végre kipróbálni egy népszerű étkezési formát a Yakiniku bbq-t. Ez egy kedvelt szociális tevékenység, egy jó lehetőség időtöltésre a barátaiddal, miközben a saját ízlésed szerint készítheted el magadnak a fogásokat.
Utazásunk második napján Asakusa kerületbe látogattunk el, ami otthont ad a város legősibb buddhista templomának, a Sensoji hatalmas és varázslatos falainak. Utunk a Nakamise vásárló utcán át vezetett, már ott csak araszolva tudtunk haladni, annyi embert vonzott a látványosság. Nem is ok nélkül! A templomot 645-ben fejezték be, ám jelenlegi formájában 1642 óta látható és a kegyelem istennőjének, Kannonak a tiszteletére épült. A hatalmas kegyhely máig kedvelt turista illetve spirituális célpont.
Ebédünk egy tradicionális stílusú étteremben volt, ahol Okonomiyakit készítettünk saját magunknak. Ezek a japán palacsinták egy forró lapon vannak megsütve, édes szósszal és majonézzel. Én poliposat választottam salátával, de szinte végtelen variáció létezik, csak a kreativitás szabhat határt (ez egyébként a japán konyha legfőbb elemére érvényes).
A nap hátralévő részét Akihabarában töltöttük, ami az ember képzeletében élő igazi, neon-fényes, zajos, élő Tokió. Az úgynevezett otakuk, azaz a mangákért és animékért (japán képregény és animáció) túlzottan rajongó emberek kulturális központja ez a negyed. Ami az egyik legnagyobb élmény volt az egész utazás alatt, hogy a napunkat a Tokió Közigazgatási Toronyban fejeztük be, ahol az éjjeli fényekben úszó egész várost megcsodálhattuk.
Utolsó napunkat Yokohamában töltöttük, ami a tengerparton fekszik, ahol tettünk is egy sétát. Leginkább a Pokémon Center nyüzsgése fogott meg bennünket.
Japánban töltött szemeszterem a végére ért. Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mit éreztem az ország elhagyásával kapcsolatban. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Nagyon vártam, hogy végre újra láthassam a családom és a szeretteim, viszont nehéz volt ott hagynom az új barátaimat is. Úgy érzem, hogy a négy hónap alatt igazi kapcsolatok születtek, amik örökre szólnak. Felejthetetlen élmény volt eltölteni ezt az időt Japánban, rengeteg tapasztalatot szereztem, és segített, hogy jobban megismerjem saját magam is. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki támogatott és hitt bennem, családomnak, mentoromnak, Szilvi néninek, aki egészen kicsi korom óta Édesanyám után a legnagyobb támogatóm. Különösen köszönöm az Alapítványnak, hiszen nélkülük ma nem írnám ezeket a sorokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha lehetősége nyílik külföldi tanulmányútra, akkor éljen vele. Megérte a sok tanulást. Stecina Kata, PTE BTK, szociológia szakos hallgató