Horgászat Sándorfalván

A szegedi 2-es csoport az idei tanévet is egy bent alvásos rendezvénysorozattal zárta, melyen idén a szülők és testvérek is részt vettek.

A nyári szünet első napján a Közösségi Házban gyűltünk össze, ahol a tanévet röviden értékeltük, megbeszéltük a nyári táborok részleteit, és a jövő tanév céljait.

A szülők távozása után szorgosan álltunk neki a másnapi grillezés alapanyagainak az előkészítéséhez. Az udvarra kivitt asztalokon zöldségeket szeleteltünk, bacon-be csomagolt virsliket készítettünk elő a holnapi sütéshez.

Az előkészületek után a horgászfelszerelések ellenőrzése következett, majd filmnézéssel zártuk az estét.

Másnap reggel rögtön reggeli után a Tisza-partra utaztunk az új kisbuszunkkal, amit közösen most sikerült kipróbálunk először.

A tavalyi évhez hasonlóan sárkányhajózni indultunk a Tiszára most is. Idén a tavalyival ellentétben azonban nem a Maros felé eveztünk fel, hanem a folyó másik irányába Szerbia felé. Utunk során számtalan tőkés récével és elhagyott hajóval találkoztunk.

Miután partra értünk a Közösségi Házba tértünk vissza, és egy rövid szieszta után bevárva a velünk tartó szülőket és testvéreket elindultunk Sándorfalvára a Nádas-tóhoz, ahol közösen legutóbb 6. osztályos korunkban voltunk. A csoport idei tanévzáró vágya az volt, hogy horgászhasson valahol, ez a helyszín pedig a strandolás mellett horgászati-, és sütési lehetőséget is biztosított számunkra.

A meleg nyári délutánon a csoport egy része horgászott, egy része fürdött, a szülők szorgos csapata pedig besegített nekünk a grillezésben. A nap végére jóllakottan, napbarnítottan és 2kg „halászzsákmánnyal” a birtokunkban tértünk vissza a Közösségi Házba.

Szegedi 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…