Hírek
Nyíltan angolulA héten két angol órán is részt vehettek a Kaposvár 2-es csoport legfiataljaibbank szülei. Együtt örülhettünk annak, hogy mi mindent…
Csalaphang PécsrőlNagy izgalommal várták a mai napot (november 17.) a Pécsi Közösségi Ház fiataljai, hisz a Pécs Rádió Csalaphang című műsora…
Magyarország-Svédország barátságos focimeccsA Magyarország - Andorra mérkőzést követően, mi jászságiak ismét elindultunk a Groupama Aréna felé.
Színházölelés és társasjáték KaposváronA hétvégén a szokásosnál korábban ébredtem, nagyon sok jó program várt rám, ezért alig vártam, hogy elkezdődjön.
Magyarország – Andorra labdarúgó mérkőzésA magyar válogatott fölényes, 4 gólos győzelmet aratott hazai pályán Andorra fölött.
Szülők Akadémiája PécsettNovember 12-én a Szülők Akadémiája programsorozat, egy újabb állomásához érkezett. Mint mindig igyekszünk hasznos, a mindennapi életben felmerülő aktuális kérdésekre…
Anthony MarchettiA mai nap (november 12.) amerikai önkéntesek látogattak meg bennünket, akik a fotózás művészetéről tartottak nekünk előadást.
A Café-nál jártunkNagy örömünkre szolgált, hogy lehetőségünk nyílt ellátogatni november 11-én a Café ügynökségéhez, a GL címmel közösen meghírdetett, honlap megújító pályázat…
Elisával Egerben jártunkNovember 7-én, hétfőn egy izgalmas délutánt töltöttünk Egerben az itteni egyetemistákkal és önkéntesünkkel, Elisával.
Egy felejthetetlen hétvégeA mostani hétvégét (november 05-06) Brno városában töltöttem, ahol egyéni tanulmányi kiránduláson vettem részt.
ÜnneplésA mai nap november 5-én a délelőtt fejlesztő órán és a nyelvi verseny 2. fordulóján vettünk részt.
Fulbright PécsettSziasztok! Robin Cathey vagyok és jelenleg Pécsett élek és tanítok a Fulbright támogatásával.
Varrtunk, hímeztünk.A Szeged 1-es csoport az őszi szünetben (november 03-05) gyönyörű kézzel varrt karácsonyi díszeket készített.
Kézműves foglalkozás NagybajombanA Nagybajomi Közösségi Ház csoportjainak tagjai november 5-én megírták a nyelvi verseny havi fordulóját illetve karácsonyi dekorációkat készítettek.

