Hírek
Kezdd el – környezetvédelem projektHétvégén elkezdtük a "Kezdd el" projektet, amelynek 0. lépése október 5-ére esett. Ötletünk egy sok állomásból felépített, egész éven át…
„Kispályások”Nagybajom városi focibajnokságának újabb fordulóját rendezték tegnap. A hideg idő nem kedvezett a sportolóinknak. Korán megszerezte a vezetést az Oázis…
Gyümölcs projekt Gasztró- és Fotós KlubA szegedi 2-es csoport idei foglalkozásainak a témája a mezőgazdaság és az élelmiszer feldolgozás. Ennek jegyében a tanév folyamán minden…
Középkori projektEttől a tanévtől projektekben gondolkozunk és dolgozunk. A legjobb az, hogy mi döntjük el melyik részt visszük a projektből. Sok…
Forgatáson jártunkKedden a Magyar Televízió Kék Bolygó című természettudományi ismeretterjesztő sorozat forgatásán vettünk részt a a Jászberényi Állat- és Növénykertben. Az…
Szülői értekezletSzeptember 30-án a Kaposvár 3-as csoport szülői értekezletén vettünk részt. A legfontosabb téma az új fejlesztői projektek és az idegen…
Kik laknak az élelmiszereinkben?Csoportunkkal idén is részt vettünk a Szegeden is megrendezett Kutatók Éjszakája programsorozaton. Pénteken (szeptember 27-én) iskola után a Közösségi Házba…
Kutatók ÉjszakájaEgyértelműen hagyományt teremtettünk azzal, hogy idén hetedik alkalommal vettünk részt a Kutatók Éjszakáján Szegeden. Ismét számtalan jó program közül lehetett…
Családi nap a DesedánSzombat délután a Kaposvár 2-es csoport tanévnyitó családi napot tartott. A helyszín a desedai kilátó és környéke volt, ahonnan jó…
FutófesztiválMint minden éveben, az idén is részt vettünk a szegedi Pick utcai futófesztiválon (szeptember 29.). Több, mint ötven szegedi diák…
Biológiaóra az egyetemenA Kutatók Éjszakája Programsorozat keretében a Szeged 1-es csoporttal látogatást tett a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának rendezvényére.…
Érdekképviseleti FórumPécs- Október 11-én, pénteken került sor Pécsen az őszi Érdekképviseleti gyűlésre. Egy változás történt a fórum tagjaiban a Pécs 2…
Őszi Családi NapSzeptember végén (szeptember 28.) tartottuk meg az őszi Családi Napunkat a jászberényi Szántai kertben a Jászság négy csoportjának részvételével. Választott…
A zobori élményparkbanÉlményekkel teli parklátogatással kezdték meg a tanévet a nagybajomi közösségi ház tagjai (szeptember 28.). A kényelmes utazás után megérkeztünk a…
Tanév eleji szülői értekezlet, fejlesztői megbeszélésSzeptember 26. - Nagybajom A mai napon a nagybajomi Közösségi Házban megtartottuk az idei évet megnyitó szülői értekezletünket, ahol Radoszáv…
Éjszakai bobozás a Mecsextrém parkbanEgy kissé hűvös pénteki őszi estén (szeptember 20.) mi a pécsi csoportok a Mecsextrém Parkba látogattunk közös éjszakai bobozásra, kikapcsolódásként…