Hírek

Budapesten
Gőzerővel folynak a próbák a 2020-as Életút napi Csányi Band koncertekre. Az idei tanévben immáron már 6 zenekari próbán vagyunk…
Az év utolsó Band próbája
Hosszú idő után végre együtt tudtunk próbálni mindenkivel. Elkezdtük összeállítani a műsorunkat az Életút napi koncertre. Egy-két örökzöld dalt leszámítva,…
Adventi kikapcsolódás
A Jászság 4-es csoportja a téli szünet első napját ismét közösen töltötte, hogy töltődjünk, hangolódjunk az ünnepekre. Fél 10-kor találkoztunk…
Év végi zongora hangverseny
December 12.-én egy hangversenyen vettem részt, amelyet minden évben megtartanak, a Király-Kőnig Zeneiskolában. Régóta zongorázom. Ebben az évben 12 négykezes…
Adventi Családi Nap
Kaposvár 1-es csoport: Advent általában az egyik legsűrűbb időszak az évben, mindenki jön, megy, intézkedik, ajándékot vásárol és rohan. A…
Első benyomás
A Csányi Alapítvány felsőoktatásban tanulói diákjait hagyományteremtő szándékkal egy tréningre hívtuk. Az „Etikett A-Z” sorozat első állomásaként, az első benyomás…
Ajándékozás
Ünnepek közeledtével úgy döntöttünk, hogy nemcsak egymást, hanem egy célt szolgálva most kutyáknak illetve az ott dolgozóknak segítünk azzal, hogy…
Kirándultak a nemezesek
Az áprilisi Életút Napon, „A vagyok, aki vagyok …” pályázat kiállításán mi nemezesek alkotásainkkal egy múzeumi látogatással egybekötött kreatív napot…
Adventi kirándulás
További képek a Galériában megtekinthetőek „A mai délután egy meglepetés kiránduláson vettünk részt. Üzenet érkezett, hogy délutánra legyünk kész, mert…
Film klub
A tegnapi esténk nem szokványos módon indult. A késő délután folyamán a nagybajomi közösségi házban egy Fifázás vette kezdetét amiben…
Workshop
A Csányi Alapítvány egyik kiemelt együttműködő partnere az SMP Solutions Zrt. December 12-én szegedi és budapesti egyetemisták számára szerveztünk workshopot, melynek…
Szakmai konferencia
Oktatási jogok 20 év távlatában címmel konferenciára került sor december 10-én, ahol az Alapítványunkat dr Radoszáv Miklós operatív igazgató úr…
Szakmai nap az Amnesia csapatában
A mai nap (december 9.) egy újabb lépéssel jutottunk előre az Életút Napon bemutatásra kerülő kollekció előkészületével. A tervezési folyamat…
Alapítványi szóbeli nyelvi vizsgák
Szeged - december 11. Kivételes alkalom volt a mai szegedi szóbeli nyelvi vizsga. Egyrészről itt zárult a félévi szóbeli alapítványi…
NTT
December 7-én szombaton az Alapítvány két fővel képviseltette magát az NTT közgyűlésen. A beszámolók során rövid helyzetképet kaphattunk az NTT…
Meghívó – Adventi Családi Nap
Az idei évben is nagy várakozással készülnek a gyermekek az adventi Családi Napokra, ahol versekkel, dalokkal, élménybeszámolókkal, kézműveskedéssel és teaházzal…