Egyéb

Ősi sírkamrák nyomában

Az emberiség történetében egyedülálló építmények a piramisok, vagyis a „királyi sírhelyek”. S mivel mostanság rengeteget foglalkoztunk az építészettel „A mi...

Kispályások

Március 3-án a tanítás órák után, egy jó hangulatú angolozás vette kezdetét. Ezt követően elindultunk a helyi sportcsarnokba, ahol már...

Sashegyi Olivér újabb kick-box sikere

2020.02.21-23 között rendezték meg Pozsonyban a Szlovák Open nemzetközi kick-box versenyt, amely azok számára "kötelező" pontszerző verseny, akik a magyar...

Természetfotós Workshop 2.0

Az össz-művészeti táborra készülve tartottuk meg a természetfotós workshoppunk 2. előválogatóját Szegeden 2020. február 28. és március 1. között. A...

Szülői értekezletek

Nagybajom: Február 29-én a Nagybajomi Közösségi Házban megtartottuk a féléves szülői értekezletünket. Beszéltünk a félévi eredményekről, a tanulmányi eredmény év végére...

Kamarazenekari próba Pécsett

A mai próbán (február 29.) már gőzerővel készültünk a közelgő Életút Napi Gálára. Nagy örömünkre szolgált, hogy egy új erősítővel...

Mennyi vizet isznak az állatok?

"A mai napon, február 29-én „Az éltető víz” projekt keretében a Jászberényi Állat - és Növénykertben jártunk. Számtalan érdekes információt...

Ép testben ép lélek

„Ép testben ép lélek” projektünk harmadik állomásához érkeztünk február 29-én, melynek témája az egészséges táplálkozás volt. A program megvalósításában nagy...

Érdekképviseleti Fórum Szegeden

„A tanév második Érdekképviseleti Fórumát február 27-én tartottuk meg Szegeden. A Szeged 2-es csoportot Petrovszki Ramóna csoportképviselő és Abonyi Natália...

Törékeny mégis megtörhetetlen

Ha ránézek, rendkívül törékenynek látom, megismerve azonban megtörhetetlennek, pedig az élete során jó néhányszor a legnehezebb próbáknak volt kitéve. S...

Diplomás lettem

Február 21-én diplomaátadó ünnepségen vettem részt, ahol mérnök jelöltből hivatalosan is élelmiszermérnökké avattak. A képzés alatt gazdasági tárgyaink hozzájárultak ahhoz,...

A Tudástárban jártunk

„A Szegedi 3-as csoport általános iskolásai február hónapban a természetismerettel ismerkedtek meg közelebbről. Ezeken a foglalkozásokon egyénileg, párban, kis- és...

FLOW természettudományos projekt- Pécs

A természettudományos projekt (február 21-22.) harmadik, „Utak” elnevezésű programeleme a tudomány eltérő területeihez kapcsolódóan életutakat mutatott be. Az első blokkban...

Diploma – Köszönet

Az elmúlt hétvégén, február 22-én vehettem át a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán második alapképzési diplomámat, így hivatalosan is kereskedelem és...

Kreatív írás szekció előválogatás

A 4. Össz-művészeti alkotótábor kreatív írás szekciójának előválogatójára a Pécsi Közösségi Házban került sor. Az intenzív munka mindannyiunk számára elégedettséget...