Hétvége a vers jegyében Kaposváron
Hétvégi mini projektünkben a Költészet Napját ünnepeltük, immár 57. alkalommal (a kezdeményezés ugyanis 1964-ben indult, s nevezték meg versek ünnepének József Attila születésnapját). A Kaposvári Közösségi Ház csoportjait, fejlesztőit szólítottuk meg felhívásunkkal. Ki-ki kedvére és ízlésének megfelelően választhatott „online és offline” használat mellett. Ez utóbbiban két nagy témakörben gondolkodhattunk: egy költőről készíteni bemutatót, vagy egy megadott vershez (Choli Daróczi József: Bársonyvirágos világ) illusztrációt készíteni.
Akik az online térben való találkozást részesítették előnyben, ők is több műhelyben gondolkodhattak. Az elsőben rögtön a határon túlra mehettünk, s találkozhattunk Szonda Szabolcs költő, műfordítóval.
A beszélgetést Gombos Péter tanár úr vezette, és minden résztvevő kérdezhetett és bekapcsolódhatott a beszélgetésbe. Sárközi Péter így foglalta össze az eseményeket: „Öröm volt, hogy Szonda Szabolccsal erdélyi magyar költő és műfordítóval ismerkedtünk meg, aki eleinte meglehetősen messziről került, „tévedt” az irodalom berkeibe. Kémia és fizika tagozaton tanult, de érezte, nem ez az ő terepe. Bukarestbe egyetemi tanulmányai alatt is aktívan írt verseket, talán többek között épp ezért Hungarológia szakon is diplomát szerzett. Erősen hatott rá Fekete Vince költészete, kedvenc verse tőle a Parázskönyv. Sok művet fordított, főleg magyarra. Tanított egyetemen, majd könyvtáros lett. Elsőkézből tudhattunk meg tőle néhány dolgot a költészetről, például, hogy hogyan jön az ihlete, vagy azt, hogy egy jó verset az idő múlásával máshogy lehet értelmezni, és hogy a fordításoknak milyen nehézségei vannak.”
Többen választották V. Sárközi Angéla mentor műhelyét is, ő az ajánlásban azt ígérte, hogy képből vers születik. Így is lett.
„Eddig nem állt hozzám közel a versírás, a költemények szerkezete, de a mai nap után teljesen máshogy látom a dolgokat. Izgalmas kaland volt, hogyan születik meg egy adott szóhalmazból egy szabad vers (ezt a fogalmat is szombaton ismertem meg, köszönet érte).” Begovácz Ivett, Kaposvár 1-es csoport
„Mindannyian ugyanazt a képet kaptuk (Vajda Lajos: Önackép templommal 1935.), szavakat gyűjtöttünk, ahhoz rímeket párosítottunk, jelzőket kerestünk, sorokat alkottunk, sorrendet cseréltünk fel, mondatokat dobtunk ki, ha annak éreztük szükségét. Én másik szekcióra jelentkeztem, s míg az nem kezdődött el, Sasa műhelyébe is belehallgattam, de a gondolatok olyan erősen jöttek-mentek, olyan izgalmas volt a társaimmal a közös munka, hogy itt ragadtam” Sárközi Eszter, Kaposvár 2-es csoport
Cím nélkül
Néma hangzavar eltakar
Folyamatos zavarodottság a harsány faág
Élesen fülsiketítő zaja megnehezítő
Érthetetlensége a végtelenségbe nő
Állandó kimerültség, feszültség
Mindez valóságos álom, feltárom:
Hazug valóság, fakóság világom.
Skoda Valéria fejlesztőhöz azok jelentkeztek, akik közelebbről akarták megismerni a távol keleti verskultúra gyöngyszemeit, a haikukat. és Nógrádi Ádám így foglalta össze élményeit:
„Megtudtam, hogy a haiku egy japán versforma, amely szigorú rend szerint épül fel. Formáját tekintve a rend, hogy öt szótag az eleje hét szótag a közepe és ismét öt szótag a vége. Nem fontos, hogy a sorok rímmel érjenek véget, az viszont igen, hogy egy csattanóval kell záródniuk. Az ősi japán verselést Fodor Ákos, magyar költő is „honosította” és írt egyedülálló haikukat. Csoporttársam, Pretz Jázmin költeményeiből mutatnék néhányat (ízelítőül a szombati munkáinkból):
A meggyfavirág
boldogan odaadja
magát a meggyért.
Lágyan csobogva,
sebesen futva, rohan
vadul a patak.
Akik az offline „üzemmódot” választották sem unatkoztak, Ihász Dániel, a Kaposvár 3-as csoportból a következőkben összegzi a hétvégi kutatómunkát:
„Feladatunk az volt, hogy a magyar költészet napja alkalmából készítsünk prezentációt egy idén évfordulós költőről. Az interneten pedig pár kattintás után, egész lista tárult elém olyan személyekről, akik eleget tesznek a fent említett feltételnek. Kis keresgélés után egy jelző, mégpedig a „humorista költő” akadt szemem ügyébe, mely mellett a következő név szerepelt: Romhányi József. Így el is kezdtem a gyűjtőmunkámat, majd néhány perc után rájöttem: a lenyomata ott van szinte az összes általam, sőt még a szüleim generációja által is kedvelt mesék tömkelegében. Azonban éppen ezen okból kifolyólag furcsálltam, hogy még egyszer sem találkoztam nevével, ez azonban a száraz és szomorú tények ismeretében nem is meglepő: tehetsége ellenére életében soha nem ismerték el. A rímhányó -ahogyan magára csak szerényen utal- becenevet azonban méltán kiérdemelte, hiszen rímeivel képes volt látszólag értelmetlen sorok mögé mély gondolatokat rejteni, és azokat adott esetben humorosan tárni a nagyérdemű elé. Költői és írói munkája mellett pedig fordítással is foglalkozott. Őszinte leszek, nem hittem, hogy a gyűjtőmunka során valóban számomra érdekes emberre fogok bukkanni, azonban örömmel tölt el, hogy „megismerhettem” egy olyan személy történetét, akinek a neve méltán merül fel amikor azt mondjuk: a magyar költészet napja.”
Nem lustálkodtak azok sem, akik a költeményből képet alkottak. Van, aki rajzban, van, aki fotókkal fogalmazta meg, hogy mit lát a versben.
„A feladat szerintem ötletes volt. A költemény tavaszi hangulatú, így egyből megtetszett, főként ezért választottam ezt a feladatot. Többször el kellett olvasnom a verset, mire megérkezett az ihlet, és megpróbáltam papírra önteni a gondolataimat. Örülök, hogy ebben a formában is megtarthattuk a Versünnepet.” Kovács-Nagy Sarolta, Kaposvár 4-es csoport
„A vers az, amit mondani kell” – fogalmaz egy irodalmi óriás, Kányádi Sándor. Így hát megkértük fejlesztőinket, hogy mondják fel Choli Daróczi József, roma költő versét. A kezdeményezéshez egyetemista társunk Tar Viktória a Kaposvár 3-as csoportból is csatlakozott. A médiacsapat – Kaposvár 1-es csoport tagjai – Kiss Attila vezetésével pedig az elkészült versillusztrációkból és a szavalatokból egy versünnepi videót készített el.