A címben felsorolt három szó jut eszembe a szombati projektnapunkról. A hasznos, szó azért, mert a csoportunk mindkét korosztálya számára tartalmazta a használható tudás megszerzését: a kilencedikes csoporttársaim az ECDL prezentáció modulra gyúrnak, a vizsga várhatóan november végén lesz. Az érettségi előtt állóknak Gombos tanár úr magyar nyelv és irodalom tárgyból igyekezett „praktikus fogásokat” mutatni. A fejlesztőórák így hasznosan járultak hozzá a vizsgára készülésben.
Balogh Ádám önkéntesünk minden foglalkozásán gondolkodásra késztet minket. A mindig jó hangulatban zajló együttlétek jellemzője, hogy nem kis kihívás megfejteni a logikai feladatokat. Most is nagy vitákkal igyekeztünk a megoldást megtalálni.
Aztán Sárvári Lívia volt a Pályautak projektünk előadója, aki a lehetőségekről, a kacskaringós életutakról mesélt nekünk. Lívia Komlóról érkezett, a Családok Átmeneti Otthonában mentálhigiénés szakemberként dolgozik. Megtudtuk, hogyan lett az óvó- és tanítónő végzettségű, évtizedekig vállalkozó – üzletasszonyból a szociális szférában rászoruló családok elkötelezett segítője. Történetéből magammal viszem azt, hogy a lehetőségre, amely az utunkba kerül, hogyan kell figyelnünk, hogyan ne zárkózzunk el, maradjunk mindvégig nyitottak. Az sem árt, ha hiszünk abban, amit csinálunk és bízunk magunkban, hogy képesek vagyunk a jó utakat megtalálni. Tartalmas gondolatokkal gazdagodtunk általa, no meg remek sajttortával, amit csak nekünk készített!
Aztán a csapat egyik része színházi csemegével zárta a napot. Nagyikkal, anyukákkal, kedvessel, előadónkkal, mentorunkkal együtt. A Csiky Gergely Színház stúdióelőadását néztük meg, amelynek címe mellett – a számomra kicsit ijesztő – monodráma szó, mint műfaji meghatározás volt. Még a gondolatát is gyűlölöm annak, hogy középszerű legyek…” írta az a Sylvia Plath, akinek a neve eddig ismeretlen volt nekem, s akiről a Siess élni című darab készült. Nehéz témáról szóló darab igazán váratlan fordulatot hozott a hosszú nap után. Az egyik legjobb előadás volt, (ha nem a legjobb) amit eddig láttunk együtt. Eltelt jó néhány óra, mégis még mindig nehezemre esik szavakat találni ez az előadás után. Rengeteg gondolat, érzés, emlék kavarog most is bennem, amit talán majd versek és egyebek formájában kiírok, de még emésztenem kell. Eddig nem voltam igazán elkötelezett színházbarát, de az ilyen műfajú előadás miatt legközelebb is szívesen megyek színházba. Bár, nem is tudom, hogy hosszú távon az elmélkedés, amire ez a darab késztet, pozitív vagy negatív hatással fog bírni; de az kétségtelen, hogy olyat láttunk, amit megéri látni. És többeknek kellene is. Egy mestermű, ennyit tudok mondani! S az is biztos, hogy az Üvegbúra című regényét leveszem a könyvespolcról, hogy elolvassam.
Plath az ötvenes évek Amerikájában beszélt a női szerepekről, a nehéz sorsú emberek életéről, az öngyilkosságról, az elhagyatottságról és mély magányról. Ezeket talán még ma is kínos témának tituláljuk, így kínos beszélni is róla. Bennem mindez olyan sebeket tépett fel, olyan ki nem mondott dolgok határait feszegették a látottak, amikről igazán nem szokott sok szó esni. Kerüljük a témát. Pedig… Örülök, hogy Szabó Attila rendező ezeket a határokat feszegette, aki egy cseppet sem szokványos vagy sablonos módon állította színpadra az amerikai írónő életét.
Az előadás végén a közönség ottmaradt a székekben. Ahogy kihúnytak a reflektorfények, valami különös súly húzta le a kezeinket. Nehezünkre esett tapsolni egy ilyen élmény/katarzis után. Csontig hatoló felismerés, és érzelmi kavalkád. A rendezés, a szimbólumok, a minimalista díszlet, mind tökéletes választás. Persze mindemellett nem lehet elfeledkezni a színészi játékról sem, amit Szabó Nikolett nyújtott. Páratlan alakítás, ahogyan az érzelmeket és a belső vívódást megjelenítette. Végig egyedül volt a színen, és zavarba ejtően őszintén mutatta meg a neurotikus költőnő gondolatait és érzéseit. Egyáltalán nem hiányzott, hogy több szereplő legyen benne. A darab után rendező és a színésznő ült le közénk beszélgetni. Ez nagyon jó volt, oldotta a feszültséget. Fontos háttérinformációkra derült fény, megismertük azt az alkotófolyamatot ahogyan az előadás készült. Sok bennünk felmerülő „miért”-re kaptunk így választ. Szó volt a színészi munka folyamatáról, nehézségeiről is és az izgalmas – de megfejtendő – díszlet elemeiről is. Váratlanul mély érzésekkel és élményekkel zártuk a hasznos és tartalmas napot. Köszönjük, hogy részesei lehettünk!
Pretz Jázmin