Férfi kézilabda Európa-bajnokság

„Január 14-én lehetőségünk nyílt az MVM Dome-ban a férfi kézilabda EB mérkőzések egyikét megnézni, amely Portugália és Izland között zajlott. A meccs előtt megtekinthettük a csapatok rövid videóit, amelyben elmondták mit várnak el az összecsapástól és jó volt hallani, hogy a fair play-ről is beszélt mindkét csapat. A meccs elején jobban megismerhettük a játékosokat, mialatt bemondták neveiket, és szinte berobbantak a pályára. Ezután megszólalt az első sípszó, és kezdetét vette a küzdelem. Már a legelső percek izgalmasan teltek, hiszen a csapatok sorra lőtték a gólokat. Rengetek szép gólt szereztek, de figyelemre méltó volt, amikor Izland csapata egy úgynevezett kínai figurával, egy lépéssel távolabbra került az ellenfelétől, de a portugálok sem hagyták magukat, egy szép cunder-rel vágtak vissza. Izgalmakkal teli első félidő volt. A második félidőben már érezni lehetett, hogy melyik csapat fogja bezsebelni a győzelmet, mert az izlandiak maguk mögött hagyták a portugálokat. Ez a félidő is izgalmasnak bizonyult, hiszen voltak váratlan fordulatok, hol az egyik hol a másik csapat állt közelebb a végső győzelemhez, de az izlandiaknak sikerült olyan előnyre szert tenniük, amit már a portugálok nem tudtak behozni, vagy egyenlíteni, így el is dőlt a győzelem. A meccs lefújását követően kihirdették, hogy ki volt a legeredményesebb játékos a meccs alatt. Sajnos nagyon gyorsan elrepült az idő és nem igazán vártam a meccs végét. Annyira boldog vagyok, hogy ilyen maradandó emléket szerezhettem. Élőben láthattam olyan dolgokat, amiket eddig csak a tv-n keresztül, most viszont olyan volt, mintha átélhettem volna velük. Elképesztő a játék, az egész hangulata egyszerűen valóra vált álom. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért és emlékért. Köszönjük szépen a lehetőséget!” Juhász-Aba Nikolett, Jászság 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Érdekképviseleti Fórum ülés Pécsett

Az érdekképviseleti fórum tavaszi ülésére május 15-én gyűltek össze a csoportok képviselői…

Családi nap a Nemzeti Múzeumban

Borongós időben, az esőtől kissé tartva indult el Családi napján kirándulni a…

Érdekképviseleti fórum Jászberényben

2026. Május 19-én a jászsági csoportok érdekképviseleti fórumot tartottak minden csoport részvételével,…

OTP családi nap

A Szentendrei Skanzenben, mint minden évben, az OTP Családi Napján kézműveskedéssel vártuk…

Kézműves örökségünk a Duna Régióban

Videós összefoglaló az eseményről A Jászsági Közösségi Ház Déryné 6 Galériájában megnyílt…

Kaposvári zenészek sikerei

Az elmúlt időszakban – 2026 tavaszán - a Kaposvár 3-as csoport két…

Portfólióvédés Szentesen

Videós összefoglaló az eseményről A Szentes 1-es és 2-es csoport tagjai is…

Idegennyelvi fejlesztő hétvége Pécsett

Mozgalmas és élményekkel teli idegennyelvi fejlesztő hétvégén vettek részt a májusi idegnnyelvi…

Újabb tavaszi Szülők Akadémiája Szegeden

A Szülők Akadémiája következő állomásaként, az SZ1-es csoport támogatottjai és  a szűlök…

Csühögővel csöszörögtünk a Zselicben

Az elmúlt időszakban kétszer mosta el az eső Túraklubunk kirándulásait, most dacolva…