Felvétel indul

A legutóbbi szombati foglalkozás (május 24.) nem épp mindennapi formában telt Nagybajomban. Bár a tanórák a szokásos módon folytak, mégis valami izgalmasabbá, színesebbé, változatosabbá tette a napunkat.

Ezúttal az érdekesség az volt, hogy a Somogy Televízió ellátogatott a Közösségi Házunkba, Nagybajomba. Természetesen mentoraink előre felkészítettek minket, mi pedig érdeklődve vártuk jöttüket. Felvették a tanórák egy részét, kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan telik egy átlagos szombatunk az Alapítványnál. Számomra igazán érdekes volt, hiszen interjút is adtam. Ez egy jó feladatnak, egy próbának bizonyult, amiben tesztelhettem magam. Afelől érdeklődtek, hogy mit kaptam az Alapítványtól, hogy miben jelent nekem többet az, hogy ide járhatok, mióta vagyok a tagja az Alapítványnak, és hogy mi szeretnék lenni. Több csoporttársamat is meginterjúvolták. Mindenki nagyon örült annak, hogy egy ilyen szerepben is kipróbálhatta magát. A felvételek május 29-én, az M1-en lesznek láthatóak a Család-barát című műsorban.

Stecina Kata, Nagybajom 1.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…