Február a Tisza mellett
Februárban a Tisza projekt keretein belül a 2000-ben Tiszát ért ciánszennyezésről emlékeztünk meg. A természetbúvár foglalkozás során megismertük a katasztrófához vezetett erdélyi arany kitermelés történelmi múltját az ókortól napjainkig.
Az óra második felében a verespataki bányaberuházás problémáiról esett szó.
Megemlékezésként Kocsis Tibor Új Eldorádó című filmjéből néztünk részleteket.
Az angol óráink a szegedi Tisza szakaszhoz köthető legendák és történetekről szóltak. Betekintést nyertünk a tiszai betyárok és boszorkányok életébe.
A februári zord időjárás sajnos megakadályozta a tervezett terepi foglalkozásinkat, így házon belül a Berta Luca, Turuczki Szabolcs és Benczúr Anna által kidolgozott mikroszkópos rétegelési technológiákat ismertük és gyakoroltuk be.
Délután két csoportban a mikroszkópozás mellett elkezdtük az ECDL oktatásunk elméleti és gyakorlati részeit is elsajátítani Horváth Gergő, Csontos Mihály és Nyári Zoltán segítségével.” Mikics Péter, mentor
„A szombati órán először a 2000. évi tiszai ciánszennyezésről beszéltünk és a verespataki bányaépítésről, aztán szétváltunk két csoportra. Az egyik csoport mikroszkópos tevékenységeket végzett, míg a másik csoport ECDL alapismereteket tanult, és tesztet töltött ki. Csináltunk több fényképrétegből álló fotókat is, ami azt takarja, hogy egy adott elem (pl. burgonyahéj, levélszirom) felnagyításával egy teljesen éles képet lehetett kihozni. A mikroszkópnál is vizsgáltunk tárgyakat. Nekem ez a nap nagyon tetszett, és szívesen foglalkoznék többször is ilyesfélével, mivel a mikroszkópos vizsgálatok tetszenek, és a számítástechnikában is fejlődök.” Németh Máté, Szeged 2-es csoport
muskátli sziromlevél
nagy csalán „szőr”
lándzsavirág nyúzat zárósejtekkel
burgonya-keményítószemcsék
További képeink a Galériában megtekinthetők.
Februári tananyagaink: