Évindító szülői értekezlet közös élményekkel

Szeptember 5-én, pénteken a Pécsi Közösségi Ház adott otthont a Pécs 1-es és Pécs 3-as csoport közös évindító szülői értekezletének. A találkozó bensőséges, mégis tartalmas hangulatban telt, ahol a szülők, támogatottak és mentorok együtt idézték fel az elmúlt év legfontosabb pillanatait.

Visszatekintettünk a tavalyi tanév pedagógiai munkájára, számot vetettünk az alapítvány által nyújtott támogatásokról és átbeszéltük az elégedettségi kérdőívek tapasztalatait. Igazi közösségi élményt jelentett, amikor a nyári táborok emlékeit egy színes, vidám videós összeállítással elevenítettük fel – sok mosolyt és jókedvű felkiáltást váltva ki a jelenlévőkből.

Az este során nemcsak értékeltünk, hanem előre is tekintettünk: közösen megfogalmaztuk az új tanév céljait és elvárásait. Fontos hangsúlyt kapott a tanulmányi szerződés azon része, amely a szülők felelősségére is felhívja a figyelmet. Hiszen valódi eredményeket csak az alapítvány – gyermek – család szoros együttműködésével tudunk elérni, legyen szó fejlesztésről vagy tehetséggondozásról.

A program részeként bemutatásra kerültek a szeptemberi és októberi projektfoglalkozások témái, valamint az elkövetkező időszak izgalmas közösségi és gazdagító programjainak időpontjai is. Minden jel arra utal, hogy tartalmas és élményekben gazdag tanév vár ránk.

A közös estét jó hangulat, nyitottság és a jövőbe vetett bizakodás jellemezte.

Ezúton is köszönjük minden szülőnek a részvételt, a támogató hozzáállást és az aktív együttműködést. Hisszük, hogy közös erővel olyan tanévet teremthetünk, amely nemcsak a gyerekek tudását gazdagítja, hanem közösségünket is tovább erősíti.

Már most alig várjuk, hogy a gyerekekkel együtt fedezhessük fel az új tanév kihívásait, élményeit és örömeit! Borsy Luca, mentor Pécs 1-es csoport, Bálint- Orsós Andrea, mentor Pécs 3-as csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…