Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén is szép számban jelentünk meg, hiszen közel 60 támogatott jár a fővárosba különböző felsőoktatási intézményekbe. Természetesen az Alapítvány operatív igazgatója is részt vett az eseményen, hiszen így tud személyesen is találkozni mindenkivel. A találkozó alkalmával mindenki bemutatkozik és elmondja a többieknek – főként az újaknak – mit tanul és mi vár rá a szemeszterben, illetve milyen közösségi munkát végzett az utóbbi időben, ezzel is inspirálva egymást.
A tanév kezdetekor mindig izgalmas a gólyák eligazítása és az új lakók beköltözése, ehhez kapcsolódóan szeptember 16-án sor került egy tájékoztatóra, mely során megismertük az S10 új házirendjét és a felmerülő kérdéseket meg tudtuk beszélni. Az S10 Akadémia műveltségi kurzusairól Török András tanár úr tartott bemutatót, melyek közül hármat fog idén tartani: az elsősöknek kötelező Városjáró klubot, melyben a legjobb kézből ismerhetik meg fővárosunkat. A mindig nagy népszerűségnek örvendő Színház klubot, valamint az olvasást is egyre több diákkal tudta megszerettetni az Olvasókör által. Karácsonyi Gellért (IM) tovább folytatja a sakk kurzusát, ahová idén rekordszámmal jelentkeztek. Annak érdekében pedig, hogy egytemistáink mind előadásmódban és angol nyelvből is tovább fejlődjenek, egy fúzió jött létre, melynek eredményeképpen Valeriano Donzelli a McDaniel College Budapest oktatója tart egy többalkalmas kurzust.
Az S10 egy óriási lehetőség a Budapesten tanulni vágyóknak, hiszen így az albérlet költségei nem terhelik a diákokat, emellett központi elhelyekedése és modern kialakítása miatt igazi kiváltság. Az új lakókat megkérdeztük, milyen volt az első hónapjuk itt, és hogy sikerül beilleszkedniük az új környezetbe.
„Kicsit féltem bevallom őszintén, de eléggé megkedveltem Pestet, meg az S10-et is. Hamar felfedeztem mindent, nem vagyok egyedül már, a szobatársakkal nagyon jól kijövök. Imádom, hogy Pesten akárhova megyek annyi alterníva van, ha nem jön ez, jön a másik (busz, metro stb). Szóval igen minden jó, alkalmazkodom, felfedezek, kérdezek. ” – Orosz Gergő, Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy és Számvitel kar
„Nagyon jól érzem magam itt. Központi hely gyorsan és viszonylag jól elérek mindenhova. A közösség a lakásban nagyon jól összeszokott, jó hangulatban szoktak telni a beszélgetések, problémák nem voltak eddig, segítünk egymásnak szinte bármiben. Budapest zsúfolt de nagyon sok dolog elérhető ami viszont tök jó dolog és az oktatás is jónak bizonyult.” – Kislaki Zsombor, BGéSZC Kosstuh Két Tanítási Nyelvű Technikum, Alternatív járműhajtási technikus szak
Sikeres tanévet kívánunk minden egyetemistánknak!




