„Az elmúlt tanévet túraklubbal zártuk az újat ezzel folytattuk szeptember első szombatján. Most kicsit más terepet választottunk, az eddigi erdei túraútvonalat egy természetvédelmi területtel határos rétre terveztük meg. Egy belső – somogyi zsáktelepülésről, Nadalosból indultunk, rövid akácerdős szakasz után a somogyfajszi rét állat– és növényvilágát ismerhettük meg. Őszintén szólva erősen kételkedtem abban, hogy ez a rét ad annyi vizuális élményt, mint például a Mecsek dombos vidéke. De tévedtem! Úgy érezhettem magam, mint a szavannán, legalább is azt képzelem ilyesmi lehet a szavanna is. Az állatok nyomait felfedeztük, de azok a biztonságosabbnak tűnő, sűrűbb zónákban voltak. A rét nagy részén természetes csapadék által keletkezett tavak voltak – a térkép szerint. Mentorunk elmondta, hogy azért javasolta ezt a túrát, mert a májusi kirándulása során a nagy területű tórendszer gazdag madárvilágot vonzott. Sajnos – mély döbbenetünkre – a tavakból szinte semmi sem maradt, szinte teljesen kiszáradtak. A töltéseken és a kiszáradt medrekben állatok nyomai, valószínűleg az ivóvizet kereshették. A madarak közül egy óriási sast csodálhattunk meg, amely felettünk átrepült. Maga a táj nagyon tetszett nekem, és örülök, hogy ismét valami újat ismerhettem meg. A társaságról annyit mondanék, hogy nem csalódtam, a túra megint jó hangulatban telt, beszélgettünk, megvitattuk a világ dolgait. A saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit jelent a klímaváltozás, hiszen a szikesre száradt tómeder valószínűleg lehet ennek következménye. De szó esett „vidámabb” témákról is, például az idei év projektjéről, csakúgy, mint a havi programjainkról. Magam részéről, várom a folytatást!” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport
Kirándulás, kellemes séta, csodálatos idő, madárcsicsergés, szuper csapat.
Ha röviden kellene leírni, ez összefoglalná a szombati idei tanévben első Nadalos-Somogyfajsz túránkat. De ettől mindig sokkal több történik. Talán a legértékesebb dolog, azok a jóízű, felszabadult vidám beszélgetések, amelyek egy ilyen kirándulás során minél közelebb hozzák egymáshoz a szülőket, gyerekeket. Habár az állatoknak csak a nyomait láttuk (valószínűleg legfőbb oka a tó kiszáradásában keresendő), de szinte hihetetlen volt, hogy egy szitakötő percekig mozdulatlanul ült egy fűszálon, szinte felkínálva magát a nyugodt videózás, fényképezés és tanulmányozás pillanataihoz.
Rácsodálkoztunk mindannyian a két különleges színben pompázó hernyóra, számomra újdonság volt. No és persze a geoláda felkutatása sem maradhatott el most sem, mint ahogyan minden kirándulásunk során igyekszünk bejegyzést tenni, apró ajándékkal megörvendeztetni az utánunk jövő felfedezőket. Jól eső szívvel szólok a tollasozásról, a kilátóról, ami mellett egy kiszáradt szürkemarha(?) koponyára bukkantunk, vagy a hatalmas sík terület közepén álló keresztről, és emlékhelyről, amely egy – a területet kutató – biológus tiszteletére állítottak. Mint mindig most is alig várom a következő alkalmat!
Antalné Szabó Szilvia, szülő