Érdekképviseleti Fórum ülés a Szentesi Közösségi Házban

2022. október 14-én tartottuk Érdekképviseleti Fórum ülésünket a Szentesi Közösségi Házban. Előzetesen egyeztetett napirendi pontoknak megfelelően szót ejtettünk a Szentes 1-es és Szentes 2-es csoport minden tagját érintő témákról. Továbbra is sarkalatos téma, hogy milyen nagy felelősség az Alapítvány Életút Programjába tartozni, mely a mentor segítő tevékenységén túl a szülők segítségét és támogatását nem tudja nélkülözni. A jelen lévő szülők elmondták ezzel kapcsolatos észrevételüket, tapasztalatukat egy-egy közösségi rendezvénnyel kapcsolatosan. Szeretnék, ha minden támogatott és családja értékelné és segítené az Alapítványhoz tartozást.

A részvevő gyerekek örömmel invitálják azokat a társukat, akik kevésbé aktívak egy-egy pályázaton, versenyen való részvételen, hiszen hasznos és tartalmas, élményekkel gazdag programokban lehet így részük. Minden egyes programon való részvétel újabb és újabb társakkal való megismerkedést jelent, újabb barátságok alakulhatnak ezáltal. Szó esett a 2022-2023-as tanév projektjéről, mely az egészség és környezet témában valósul meg. Napirendi pont volt, az egymás segítése. Jól működik a Szentesi Közösségi Házban, hogy a megunt, feleslegessé vált eszközök, használati tárgyak, ruházat gazdát cserélnek, segítve ezzel is egymást. A jelen lévők érdeklődve várják a közös megbeszélést Mohácson 2022. október 29-én.

Őzéné Törőcsik Márta Szentes 2-es csoport mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…