„Ősszel Mohácson is összeültek az Érdekképvisleti Fórum helyi tagjai. Az Alapítvány népszerűsítéséről, a tanulás attitűdjéről, az önkéntességről beszélgettek, miközben az álláspontjaikkal hol közelítettek egymáshoz, hol pedig nyomós érveket kellet felhozniuk egy-egy vélemény megerősítésére. A beszélgetés végére sikerült minden témában közös nevezőre jutni, így elmondhatjuk, hogy az Érdekképviseleti Fórum ülése sikeres volt és elérte a kívánt célját.” Éles Annamária, mentor
Érdekképviseleti fórum ülés Mohácson
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
További bejegyzések
Diplomát szereztem!
"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…
Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás
Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…
Barangolás Délvidéken
Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…
ICDL tábor Mohácson
Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…
Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor
Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…
A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron
2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…
Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken
A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…
Felvidéki tábor 2026
Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…
Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta
Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…