Eppur si muove – És mégis mozog a Föld
„Március 11-én a nap kezdéseként Sebők Marcell tartott foglalkozást az összeesküvés elméletekről és az álhírekről. Videókat tekintettünk meg, majd kielemeztük őket. Először egy lapos Föld hívők konferencia résztvevőinek interjúját néztük meg, rácsodálkozhattunk arra, hogy vannak, akik elhiszik, hogy a Föld Lapos, elkészítették azt a térképet, mely a szerintük létező világot ábrázolja.
Közben megérkeztek a szüleink, akik részt vettek Eszter néni (Bolla Eszter, pszichológus) előadásán és a kudarctűrésről tanultak tőle.
Megérkezett Budapestről a forgatócsoport és betekintett a munkánkba. Két társunk kalauzolta végig őket a Közösségi Házon, mi pedig elkezdtünk gondolkodni, hogyan is nézzen ki a kokárdánk. Színes filc anyagok, olló és tű állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy elkészítsük a sajátunkat.
Az Szeged 1-es csoportból Faragó Brúnó tartott egy előadást arról, miért érdemes külföldön tanulni egy szemeszter erejéig. Ő Koppenhágában töltött egy fél évet. Nagyon szép helyen élt és olyan dolgokat tapasztalt, amit itthon nem tudott volna. Ezek után elmondta, milyen jó visszatérni a megszerzett tudással.
Ezután közös ebéd következett, majd mentori óra keretén belül átbeszéltük a tábori jelentkezéseket és a szóbeli felvételik eredményét.”
Biró Fanni Szeged 3-as csoport