Történelem, tudomány és túra Kaposváron
Harmadik éve, hogy részt veszünk a Kutatók Éjszakája valamely programjában. Idén kisebb volt a városi kínálat, csupán két helyet találtam, ahol színvonalas programokkal várták az érdeklődőket. Igy hát saját sulinkra, a Munkácsy gimire esett a választásunk. Négy fős csapatokkal forgószínpad-szerűen jártuk végig a tanárok által összeállított feladatokat. A kedvenceink közé tartoztak a régészetet és a csontásatást ismertető előadás (örömmel üdvözöltük Varga Máté fejlesztőnket, aki a régészet ezen szegletébe vezette be a jelenlévőket);
Jó volt a papírrepülő hajtogatás, illetve annak fizikai magyarázatai; valamint a hangképzés különböző technikái. De nem volt hiány egy pár látványos kémiai kísérletből sem az este beköszöntével. A nap végén egy teaházba invitáltak minket a szervezők, és igaz kedvcsinálónak ítéltem meg egy diáktársunk kalandozásáról szóló előadást, amely a Namíbiában történt barangolásáról szólt.
Kovács-Nagy Sarolta és Radó Barnabás
Szeptember utolsó hétvégéje más programmal is szolgált a kaposvári 2-es csoport tagjainak. Túraklubunk legújabb epizódjának főszerepében gazemberek, legendák és legendás gazemberek voltak. No nem akármilyen bűnözők, hanem hazánk híres betyárjai.Él bennünk egy romantikus kép a betyárokról, ezt azonban történészünk a tényekre hivatkozva gyorsan átrajzolta: hiszen az említettek sokkal kevésbé voltak honosított „robidhooodok”. Ők ugyanis nem a “gazdagoktól rablunk szegényeknek odaadjuk” projektjét hajtották végre. Raboltak ők, sőt helyenként az emberöléstől sem riadtak vissza.
Útközben érintettük a somogyi határszél egykor szebb napokat látott települését Somogyszilt. Mátétól megtudtuk, hogy a valaha kétezres lakosságot számláló települést, a korban kifejezetten gazdagnak számító falut gyakorlatilag a vasútvonal kikerülése lassú sorvadásra ítélte. Ma még gyönyörű polgári, nagyparaszti porták állnak, üresen. Viszont a több évtizedes fasorok még mindig szépen mutatnak utat az utazóknak. Túránk indulási pontja a szomszéd település, Várong Somogy és Tolna határfaluja, ahonnan elindultunk a képzeletbeli időutazáson és az ösvényen is. Ez az a környék, ahol Sobri Jóska (vagy Zsubri, ki melyik legendát szereti jobban) utolsó összecsapása történt a csendőrökkel. Noha mi nem a hatósággal, pusztán a kora őszi tájjal harcoltunk, a mi utunk is izgalmasra sikeredett. Egy, a szokásosnál rövidebb, négy kilométeres szakaszt, sétát kellett tennünk a Patkó kúthoz, ám Varga Máté fejlesztőnkkel annyira belemerültünk a dualizmus kori polgármesterek és a túrabalesetek történeteibe, hogy rossz útra tértünk, így egy elszáradt napraforgómezőn átvágva értünk csak célba.
A kútnál piknikeztünk egyet, s a jóízű eledelhez jóhangulatú betyáros versikéket hallgattunk meg. Meglepett, hogy milyen „gazdag” irodalma van a betyársztoriknak és rigmusoknak. Megnéztünk egy közel 40 méteres öreg nyárfát – többen állapítottuk meg, hogy ilyen magasat még nem is láttunk eddig soha – majd közelebbről megismerkedve a dél-dunántúli dombok meredekségével lihegve visszaértünk Várongba. Hazafelé pedig egy fagyival jutalmaztuk meg helytállásunkat. Remek hétvége volt, és a “bemelegítő” alkalom után Máté egyet ígért csak, hogy a következő utunk ennél biztosan hosszabb lesz.
Antal Dominik
A tanév első túrájának egy rövid, könnyedebb túrát választottunk Somogy és Tolna megye határán, a Somogyszil mellett található Patkó-kúthoz. Az utunk Várongról indult, ahol már egyből hírt adhattam a természet és történelem kedvelő túratársaknak a betyárokról. Ugyanis a falu határában csapott össze Sobri Jóska, híres bakonyi betyár és csapata az őt üldöző pandúrokkal 1837-ben. Sobri nem somogyi betyár volt, csak menekülése során jutott el Somogyba, ahol nem is követett el semmilyen bűntényt. Az eseményeket sok legenda lengi körül. Egyes elképzelések szerint Sobri meglőtte magát, és a szomszédos Lápafő temetőjében temették el, ahol manapság egy kopjafával emlékeznek meg róla. Mások szerint nem Sobri volt az elhunyt betyár, azaz el tudott menekülni, és a későbbiekben tisztességes útra tért. Az idei állomásunk már egy somogyi betyárhoz kapcsolódik, pontosabban több betyárhoz. A Somogyszil határában található Patkó-kútnál a legenda szerint gyakran megfordult Patkó Bandi, itt itatta lovát, és évtizedekkel ezelőtt még egy fa is állt ott, amiben a P B monogram volt belekarcolva. Azonban ahogyan lenni szokott a legendákkal, ez is sántít egy kicsit. Ugyanis Patkó Bandi nevű betyár nem létezett, viszont volt Patkó Jancsi és Patkó Pista, valószínűleg ezt moshatta össze a népi emlékezet.
A kút/forrás közelében még a Hunyady család ( környék neves földbirtokos családja) alakított ki pihenőhelyet, egy kis tóval, és az 1950-es évekig egy kis kápolna is volt itt. Illetve a közelben egy 40 méteres nyárfa is található, ami szintén kuriózumnak számít. A terület most is szépen karbantartott pihenőhely.
Ahogyan az elmúlt évek során most is igyekeztem olyan megyeszékhely közeli helyszínt találni túracélpontként, amely kevésbé közismert történelmi háttérrel is rendelkezik. A kirándulás kiváló lehetőséget adott arra is, hogy a történelmi hitelességet a közszájon forgó legendákkal vessük össze egy kevésbé ismert szeletében históriáinknak. Irodalmi vonatkozása is van a betyároknak, sok dal, népdal, népköltészeti alkotás született a témában, egyik „gyöngyszemet” a pihenőn osztottam meg. S bár tanult irodalmár kollégáim bizonyára mást gondolnak az irodalmi érték fogalmáról, mégis álljon itt egy népi rigmus megemlékezvén a híres betyárról:
„Répa Rozi Billegében
Nyugszik a Sobri ölében
Magát azzal vigasztalja
Sobri Jóska a galambja.
Ne higyj Rozi a Sobrinak,
Kedves ő a kisasszonynak,
Kivel hogyha mulatozik,
Rólad nem is gondolkozik.
Sobri Jóska gyocsgatyája,
Kivarratta figurára;
Répa Rozi varrta rája,
Az volt a kedves babája”
Október végi túránk észak somogyi régióba vezet, ahol a terep kevésbé hasonlít az itteni lankákhoz, és a történelemben pedig korábbi korszakhoz kapcsolódik; a ritkán látogatott Kereki várhoz visz túrautunk majd.
Varga Máté fejlesztő
