Szombaton (február 1.) a szegedi 1-es csoport önkéntesünkkel Julieval ellátogatott a legnagyobb szegedi fürdőbe....
Szombaton (február 1-én) egész napos program keretében szülői értekezletet, nyílt napot és fogadó órákat tartottunk a fiatalok szüleinek, miközben a...
A farsangi időszak kezdetét ünnepeltük Nagybajomban január 31-én a Compass Szervezet önkénteseivel. Négy különböző ország fiataljai tették színessé és változatossá...
Nagy örömmel fogadtuk az Alapítvány kilenc csoportjának jelentkezését az Gyermekparlamentünk által "Színezd ki a világot" címmel meghirdetett dalversenyre....
Január 29-én és 30-án került sor a három pécsi csoport félévi szülői értekezletére....
A hétvégén (január 25.) az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a négy megye matematika versenyén....
Egy újabb remek délután....
Visszatérő nézői vagyunk a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara által hirdetett vizsgaelőadásoknak. Tegnap este Csehov Három nővér című darabját...
Az Alapítványnál töltött első hetem igazán mozgalmasnak mondható....
Január 25-én az AIESEC által részt vehettünk egy egyetem látogatáson, amely keretében néhány tanuló vezetésével megismerkedhettünk a Corvinus, az ELTE...
A szegedi 1-es csoport a mai napon (január 27) meglátogatta a szegedi Öreg Hölgyet. Velünk tartott két önkéntesünk Julie és...
A "Jobb adni, mint kapni" pályázat nyertesei között szerepel a P2 csoportból Kovács Liliána, Gaál Dorottya és Kovács Dániel....
A mai délután (január 22.) egy érdekes foglalkozáson vehettek részt az SZ3-as csoport tagjai....
A mai nap (január 24.) a szegedi legfiatalabb csányisokról szólt....
Tegnap délután (január 22.) a Csányi Alapítvány az AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Bizottságának évzáró partnerrendezvényén vett részt a Kaptárban....
Talán, mivel nem sokkal ebédidő után kezdődött az angolóra, Julie ma (január 22.) a kínai konyha remekeiről és finomságairól...
A hétfői pihenés és akklimatizálódás után Julie nagy lendülettel vetette bele magát az alapítvány hétköznapjaiba....
A Kínától nem messze lévő Tajvan szigetéről érkeztem, ami tartozhat Kínához is meg nem is. Tajvanon születtem, de közel...