Gratulálunk Dr. Karikó Katalinnak!

Dr. Karikó Katalin már több éve támogatója Alapítványunknak. Kutatásával megalapozta a szintetikus mRNS alapú vakcina elkészítését, mellyel sikerült megfékezni a 2019-től életünket szervesen megváltoztató SARS-CoV-2 járványt. Dr. Karikó Katalin évtizedes alázatos munkájának elismeréseként, a korábban elnyert díjai mellé  idén augusztus 20-án Novák Katalin köztársasági elnöktől megkapta a legmagasabb rangú magyar kitüntetést, a Szent István-rendet. Elismeréséhez gratulálunk!

A Széchenyi-díjas kutatóbiológus díjait és kitüntetéseit, elismeréseit is megtekinthettük az idei Életút Fesztiválon, valamint a Tehetségek Színpadán online becsatlakozva motiváló beszédével bátorította tehetséges fiataljainkat, hogy küzdjenek az álmaikért és legyenek a legjobbak abban, amit csinálnak. Támogatásából tavaly is és idén is több csoport természettudományos projektje valósulhatott meg, többek között Nagybajomban, Szegeden, Szentesen és Jászberényben is. Projektjeink tudományos igényességgel, szakmai koordinálással járják körbe a fenntarthatóság, környezettudatosság, természetvédelem témaköreit, mely kutatások eredményeit egy kiadvány formájában foglaltunk össze. Projektjeinken kívül idén először került megszervezésre a Fauna és Flóra Alapítvánnyal közösen, a Dr. Karikó Katalin támogatásából megvalósult békáspusztai Természetvédelmi táborunk, ahova nem csak alapítványi támogatottjaink, hanem helyi iskolák tehetséges és érdeklődő fiataljai is pályáztak. (A táborról részletesen itt olvashat.)

Szeretettel gratulálunk az újabb elismeréshez!

 

(Borítókép: Dr. Karikó Katalin megkapja a Szent István-rendet. Forrás: Havran Zoltán)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…