Elkezdtük építeni a jövő városát

Új projektbe kezdett Kaposvár 1-es csoportja a Digitális Tudásközpontban. Ebben a tanévben a Makers Red Box Jövő városa projektjét viszik végig a fiatalok, amelyben az a cél, hogy egy általuk tervezett település makettjét alkossák meg. Ehhez többek között kell majd tervezni, 3D-ben nyomtatni, programozni és forrasztani. A projekt első foglalkozásán, a különböző települések felépítésével ismerkedtek a gyerekek és kitalálták, hogy az egyes területekért ki lesz a felelős a Jövő Városában.

” Érdekes volt a Jövő Városa projekt első foglalkozása. Már ismertem ezt a helyet, hiszen tavaly  a Szuperhős projektet szintén itt a Digitális Tudásközpontban készítettük el így már van van egy kis tapasztalatunk ebben.Ez most azért más lesz, mint tavaly, hiszen egy egész várost kell elkészíteni a saját elképzelésink szerint, ami nagyon izgalmas lesz. Már kiosztottuk a feladatokat, vagyis eldöntöttük, hogy ki melyik területért lesz felelős a városunkban. Kíváncsian várom a további foglalkozásokat. „

Weisz Viktória, Kaposvár 1-es csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…