Elkezdődött az S10 Akadémia

A tavalyi próbaév után idén már élesben indult az S10 Akadémia, ami a Budapesten tanuló egyetemisták tudástárát hivatott bővíteni. Az Akadémia kurzuskínálata szakokon és szakterületeken átívelő, az önismereti tréningektől kezdve az oktatásijogi alapismereteken át az általános műveltséget támogató előadásokig és a sakkig sokszínű programokból válogathatnak a hallgatók. Az Akadémia méltó nyitánya volt a Radnóti Színházban műsoron lévő 10 c. előadás, ahol a kurzusra jelentkezőkön felül is köszönhettünk Csányisokat a sorokban.

 

„Különleges szerdát tudhatunk magunk mögött. Elkezdődött az S10 Akadémia Színházklub kurzusa, amelyet  Székely Csaba: 10 című színházi előadásának megtekintésével nyitottuk. A Radnóti Színház adott otthont a ma esti darabnak. 10 személy saját élettörténetét mutatták be, amelyek a különös véletleneknek köszönhetően összekapcsolódtak egy grandiózus, tragikus történetté összekovácsolódva. A szám maga igazán misztikus, előre is tudhattuk, hogy a 10 parancsolathoz kapcsolódik az előadás. Mindegyik mondathoz alkottak egy történet, ami az adott parancshoz kapcsolódik. Élőzenével és a nézőket bevonva emelték a nézőtér hangulatát. A színészek és a zenészek remek munkát tettek le a színpadra, óriási vastapssal jutalmaztuk őket, ahogy végeztek.” Gelencsér Márton, Nagybajom 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…