Elindult az ICDL felkészülés-betértek az egyetemisták

Szombat reggel folytatódott a csütörtökön megkezdett ICDL oktatás. Móric személyében egy fiatalos, lendületes oktatót köszönthetünk a Csányis csapatban. Hamar megtalálta a hangot a 9. osztályos diákokkal, hiszen nemrég végzett az egyetemen. Az egyes modult nem teljesítőkkel kezdte el a munkát, melybe becsatlakoznak a többiek is a kettes modullal. Terveink szerint június közepére a vizsgát is sikerül leszervezni. Az Angliába utazók kitöltötték a szintfelmérő tesztet, az iratanyagok felkerültek a megfelelő felületre, elindult a készülés arra a nagyszerű meglepetés kirándulásra is. Mindezek szünetében jutott idő a játékra is, megnéztük, hogy a Honfoglalóban ki, mennyire emlékszik a történelem, biológia témaköreinek apró részleteire.

   

Délben megérkeztek az egyetemisták, akik belekezdtek a főzésbe, és hamarosan az extrán zöldséges chilis bab illata töltötte meg a levegőt. Rég nem találkoztak már ilyen kötetlen körülmények között, így mind a nyolcan beszámoltak arról, milyen vizsgákra számíthatnak, hogyan tervezik a nyarat, milyen táborokba mennek kis-mentori tevékenységet végezni. Szép volt az együttlét mindenki számára.

Novák Gyöngyi, Sz3 mentor

 

   

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…