„Nagyon nehéz összefoglalni mindazt, ami az én alapítványi utamat jellemzi. Részben nagyon egyszerű, adatszerű másrészt viszont megfoghatatlan. Nem tudok most pontos idézetet írni, nem igazán találtam olyat, amit az érzéseimhez leginkább illőnek találok. Vagy túl érzelmesek, vagy nem azt az érzelmet fogalmazzák meg, ami bennem van. Egy azonban eszembe jutott. Valahol azt olvastam, hogy a legfontosabb dolgok az ember lelkét rajzolják meg. Azt hiszem ez történt itt a Csányi Alapítványban velem is. Úgy érzem nem tőlem volt hangos a csoportom, a kaposvári közösségi házam. De azt tudom, hogy mindig megpróbáltam nagyon tisztességesen helyt állni, társaimat meghallgatni és meghallani. Szeretettnek érezhettem magam. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint tanulni, mégsem mindig úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Elkeseredni azonban soha nem hagyott az Alapítvány, mindig tudtam és éreztem, hogy van valaki, akire bizton számíthatok. Az Alapítvány nekem elsősorban a csoportom, az évfolyamomban megismert barátaim, a kaposvári közösségünk és persze nem utolsó sorban a mentoromat jelentette. Rajtuk kívül hálával és köszönettel tartozom a Csányi Alapítvány vezetőségének, akik mindazt a csodát lehetővé tették, amelyben tizenegy éven át részesülhettem, és amely okán a lelkemben nagyon szép rajz született.”
Csepeli Nikoletta