Együtt Mohács és Kaposvár

Együtt Mohács és Kaposvár

„Idén különleges projekthétre készültünk a mohácsi csoportokkal együtt. Egy olyan közös projekthetet szerveztek mentoraink, amelynek egyik felét Mohácson másik felét pedig a Balatonon töltjük. Szombaton Mohácson kezdtük meg az egy hetes programot, ahol remek idő és nagyszerű programok vártak minket. Mivel Mohács a Busójárásról is híres, ellátogattunk a Busóudvarba, ahol többek között azt is megtudtuk, hogyan készülnek a félelmetes busóálarcok. Érdekes volt kicsit betekinteni a kulisszák mögé. Erika néni egy egész katamaránt kibérelt nekünk, a Mohács 1-et, ami az egyik leggyorsabb hajó. Megtapasztaltuk gyorsaságát, miközben megcsodálhattuk a dunai panorámát. Nagyon szép tájak mellett hajóztunk. Este még közös éneklésre és esti focira is jutott idő.” Camacho Maria, Kaposvár 3-as csoport

„A projekthét második napja is izgalmasan telt Mohácson. Mivel igazi strandidő volt szombaton, célba vettük a mohácsi uszodát. A kánikulában jól esett a medence parton pihenni, végre lehetett lazítani, hiszen nem rohantunk sehova. Ritkán van alkalmam arra, hogy egy másik csoport tagjaival is beszélgessek, de most kis-mentorként végre jutott időm és lehetőségem erre is. Nagyon jól telt az idő a kaposvári és mohácsi csoportokkal, kicsit ki is tikkadtunk mire elindultunk vissza a Közösségi Házba. Itt még külön meglepetés várt minket, egy nyomkereső kutya érkezett hozzánk, aki rajtunk gyakorolt. Szagmintát vett mindenkiről, elbújtunk a parkba és meg kellett keresnie minket csak szagnyomok alapján. Bukfenc persze mindenkit megtalált. Este pedig megint volt közös éneklés és beszélgetés. ” Merkl Loretta Kaposvár 3 -as csoport

„Harmadik napjához érkezett a mohácsi és kaposvári közös projekthét és ez a nap sem telt el izgalmas kalandok nélkül. A Duna egyik holtágát derítettük fel hétfőn és útközben még a gólyamúzeum megtekintése is belefért a programba. A gólyamúzeumban sok érdekességet megtudhattunk a gólyák életéről, sőt még a helyszínen élő gólya, Pipacs etetését is megnézhettük. Utána a Dunán kenukba ültünk és eveztünk egyet a folyón. Kiderült, hogy az evezés nem is olyan egyszerű, sőt kimondottan fárasztó is lehet, ezért többször előfordult, hogy megálltunk pihenni és csak sodródtunk a vizen. Nagy élmény volt, hogy szinte részei lehettünk a természetnek.” Ritzl Blanka, Mohács 2-es csoport

   

„Kedden utazással indult a nap, hiszen a hét második felét Balatonfenyvesen tölti majd a csoport. Kaposváron még megálltunk és megcsodáltuk a gyönyörű belvárost, miközben finom fagyit majszoltunk. A kaposváriak az épülő közlekedési csomópontot és a látványos Eszterházy hidat is megmutatták nekünk. Utána Szenna felé vettük az irányt, ahol egy falumúzeumban néztük meg, hogy éltek régen Somogy megyében. Jó volt bepillantani a múltba és a régi, de hangulatos parasztházak között sétálva kicsit úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna az időben. Az időutazás után indultunk a Balatonra, ahol a sok kalandtól kicsit fáradtan, de annál lelkesebben vettük birtokba szállásunkat. Balatonfenyvesen még azt is megtapasztalhattuk, hogy milyen egy balatoni vihar, ami kicsit ijesztő volt, de szerencsére mi a biztonságos szobából néztük végig az elemek tombolását.” Vukovics Annamária Mohács 1-es csoport

„Sajnos rossz idővel indult a szerda, borongós felhők gyülekeztek az égen és elég hűvös lett. Mivel strandolni nem tudtunk ezért egész napos programot szerveztek mentoraink. Délelőtt a balatonszentgyörgyi Csillagvárba mentünk, ahol egy középkori panoptikum mutatta be, hogy zajlott az élet régen, volt itt füstöskonyha, huszárkiállítás és régi kínzóeszközök is. Az épület mellett pedig háziállatokat láthattunk, tyúkot, libát, malacot, nyulat. Izgalmas volt betekinteni kicsit a középkori életbe. Délután a Szépkilátóból csodáltuk meg a fantasztikus balatoni panorámát és mivel a Balaton lángossal az igazi, a strandon mindenki evett egy sajtos-tejfölöset. A balatonedericsi Afrika Múzeum méltó megkoronázása volt a napnak, nekem a kismalacok tetszettek a legjobban, de a tevék és a zebrák is nagyon jópofák voltak.” Kada Zsófia Kaposvár, 1-es Csoport

„Az utolsó napjához érkezett a projekthetünk és végre kisütött a nap így délután végre a bátrabbak meg tudtak mártózni a Balatonban. A víz ugyan egy kicsit hűvös volt, de ez nem mindenkinek vette el a kedvét fürdőzéstől. Természetesen délelőttre is jutott program, a balatonboglári Gömbkilátóból néztük meg a balatoni panorámát.  Este pedig elmentünk a Magyar Nemzeti Cirkuszba Balatonlellére.  Az előadás fantasztikus volt,  egyes mutatványoknál  többen oda se mertek nézni, annyira izgultak az artistákért.  Láttunk táncoló teheneket, lovasprodukciót, halálugrást. Hatalmas élmény volt az előadás mindannyiunknak.” Balla Ábel, Kaposvár 3-as csoport

További képek a GALÉRIÁBAN