Egyetemre FEL

A idősebb csányisokkal úgy gondoltuk, hogy jó lett volna egy kis segítség mikor egyetemi felvételinkkel bajlódtunk, így november 26-án meglátogattuk pécsi továbbtanuló társainkat.

A barátaink kedves és érdeklődő tekintettel fogadtak minket a Pécsi Közösségi Házban. Prezentációkkal próbáltunk segíteni egyetemi felvételijük megkezdését, és bemutattuk hogy mi melyik karon tanulunk, milyen szakok találhatók az adott intézményben. Elmondhattuk személyes tapasztalatainkat az egyetemmel, a felvételivel és a tanulással és a vizsgákkal, követelményrendszerrel kapcsolatban.  Örültünk hogy többen is érdeklődtek, kérdéseket tettek fel, a diákok és a szülők is egyaránt. Bízunk abban, hogy az egyetemmel kapcsolatos kérdésetekre válaszolva segíteni tudtunk egy kicsit. Sok sikert kívánunk felvételiző társainknak!

 

Bozsoki Balázs, Horváth Zsanett, Magyar Nikolett

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…