“Kaland a lét, ne totymákolj!” Lebegett előttem rendezőm szava… Hogy mit és miért? Sokáig én sem tudtam.
Talán minden akkor kezdődött, mikor az Alapítvány III. Össz-művészeti táborában Zoli bácsi mellett elhatároztam: én színházat szeretnék csinálni! Színházat fogok csinálni! Sokoldalút.
Minden erőmet összeszedve, családom, barátaim, mentorom és számos ismerősöm támogatásával felléptem az első lépcsőfokra. Azóta tapostam a világot jelentő deszkákon itt és ott, társulatokhoz szegődtem, érdeklődtem. Álltam már a kamera mindkét oldalán, gyártottam tartalmat, ültem a kisasztalnál, és hergeltem embereket, hogy még-még-még… Megérte! Míg mást rendeztem, megismertem önmagam. Láttam a belső énem a színpadon, kellemetlen és kényelmes szituációkban egyaránt. Kihangosítva. Rájöttem: én egyedien szeretnék másolni. Újat kerestem. Mint mindig. Gondoltam, már az évek alatt jóbarátom lett a mikrofon, így biztosan nem lehet gond mögé állni, és egyes karakterekhez a hangomat adni. Köszönöm szépen az Alapítványnak, a mentoromnak, Miklós bácsinak a támogatást, a budapesti S10 szállásként biztosítását. Találkoztam mesterekkel, voltam a padlón, küzdöttem. Sikeres szinkronszínész vizsgát tettem. Azon leszek, hogy megszerzett tudásomat az Alapítvány rendezvényein, eseményein is kamatoztatni tudjam! Vajda Milán – Nagybajom 2-es csoport
