Dietetikus végzettséget szereztem

„A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, Ápolás és betegellátás alapszakon végeztem. Végre hivatalosan is kimondhatom, hogy dietetikus lettem. Nehéz elhinni, hogy véget értek az egyetemi évek, de boldogsággal és büszkeséggel teli a szívem. Sajnos az oklevélátadó ünnepség elmaradt, de ez sem szegte a kedvem. Az elmúlt négy évre szeretettel gondolok vissza, de olykor azért eszembe jut a sok nehézség, áttanult éjszakák, valamint a stresszes vizsgaidőszakok. Úgy gondolom, hogy a belefektetett energia meghozta a gyümölcsét.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszöntetet mondjak a családomnak, az Alapítványnak, külön kiemelve Miklós bácsit és a mentoromat, akik mindenben támogattak. Nagyon hálás vagyok, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek, elvégre a Csányi Alapítvány nélkül mindez nem sikerült volna. Örökké hálás leszek az anyagi támogatás mellett nyújtott tanácsokért, lelki támaszért is.”

Fülöp Liliána – Nagybajom 2-es csoport, dietetikus

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…