Decemberi nyelvi projekt-nap
2018 utolsó nyelvi foglalkozásán, december 4-én került sor a német csoport második projektdélutánjára. A „Lakás, otthon, házimunka” témakör zárásaként az adventi időszakhoz kapcsolódva a csoportszobát ünnepi hangulatúvá varázsoltuk. Célunk a német nyelvterületről elterjedt karácsonyi hagyományok megismerése, lakásdíszek készítése, a témához kapcsolódó kifejezések és egy gyermekvers megtanulása volt. Az adventi koszorú (Adventskranz) az adventi időszak legfontosabb tartozéka, minden német otthonban megtalálható. A fenyőágakból kötött koszorút közösen díszítettük és együtt gyújtottuk meg az első gyertyát, miközben megtanultuk az „Advent, Advent, ein Lichtlein brennt…” kezdetű népszerű német versikét. Bár tartományonként más és más tradíciókkal találkozhatunk, az advent elképzelhetetlen karácsonyi naptár (Adventskalender) nélkül. Mi a szokásos, csokoládéval töltött helyett „24guteTaten Adventskalender”-t készítettünk, vagyis a 24 ablakocskában minden napra egy-egy jó tettre buzdító mondatot rejtettünk el. („Helfen ist süßer als Schokolade” J) Miközben a gyerekek jóízűen fogyasztották a karácsonyi mézeskalácsot és stollent, szókereső rejtvényeket, feladatlapokat oldottak meg. Mire a feladatokkal elkészültek, megérkezett a „Weihnachtsmann” vagyis a mikulás is, hogy megajándékozza a szorgalmas diákokat. Ezúttal kísérőjét Knecht Ruprecht-et, a krampuszt otthon hagyta, hiszen senki nem érdemelt virgácsot. Farkasné Turján Mariann, fejlesztő tanár
Egy csodás adventi délutánt töltöttünk a gyönyörűen feldíszített közösségi házunkban. Minden gyereket bevontunk a tevékenységekbe és mentoruk, Ildikó segítségével kézműveskedtek -szép ’karácsonyi harisnyát’/Christmas Stocking/ készítettek. Az angol gyerekek karácsony estén egy nagy zoknit akasztanak az ágyuk végébe, amelyet éjszaka, a kéményen keresztül érkező Mikulás (Santa) tölt meg apróbb ajándékokkal, ill. naranccsal és diófélékkel. Azonkívül, hogy megkóstolták a finom ’candy cane’-t (sétapálca alakú csíkos cukorkát), bepillanthattak a brit szokásokba, amikor a rövid kis karácsonyi videókat nézték és új szavakat tanultak az ünnepi időszakkal kapcsolatban. A gyerekek különböző feladatokat is oldottak meg csoportokban, ami lehetőséget adott a versenyzésre és ezzel egyidőben a mókázásra is. Némediné Béres Judit, Szabó András fejlesztő tanárok
A nyelvi projekt-nap végén megérkezett a mikulás is, aminek minden gyermek nagyon örült!
A többi vidám fotó a Galériában látható!