Csalaphang Jászberényből

Március 24-én a jászsági Közösségi Házból jelentkezett a Csalaphang adása. A műsorvezetők Major Rudolf, Kalla László és Vigh Dávid, a technikus Sós Bence volt.

Aznap délelőtt egy pályaorientációs céglátogatáson vettünk részt, így műsorunk első részében tapasztalatainkat, észrevételeinket és tanulságainkat osztottuk meg a hallgatókkal. A második fél órában, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium diák igazgató választásáról beszélgettünk, melyet jómagam nyertem meg, így társaimmal is megoszthattam egynapos igazgatói élményemet. Azáltal, hogy ezt megnyertem, én és az osztályom lehetőséget kaptunk arra, hogy egy napot mi szervezzünk meg az iskola tanulói számára. Az osztályok közötti versenybe beletartozott a labdarúgás, röplabda, táncverseny, karaoke és még sok más érdekes program. A műsor második felében, a külföldi és hazai húsvéti szokásokról beszélgettünk. Vigh Dávid, aki már régóta néptáncol, beszélt a népi hagyományokról és mesélt a Kéthelyi Tojásfáról is. Végezetül a Magyarország – Horvátország Labdarúgó Felkészülési Mérkőzés volt a témánk, amibe Szappanos Ádám csoporttársunk is becsatlakozott. Jó hangulatban telt ez a két óra is, reméljük hallgatóinknak is tetszett!
Major Rudolf Jászság 3. csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…