Családi nap Böhönyén

Idén már nyolcadik alkalommal került megrendezésre családi napunk, amit a jól bevált böhönyei Faluháznál tartottuk.

A reggeli megérkezés után megkezdtük a főzéshez való előkészületeket. Amíg elkészült az ebéd, az új mentoruknak Barnabásnak elmúlt évek szokásairól, hagyományairól, élményeiről meséltünk. Miután beavattuk, közösen összeültünk és mindenki elmondta, hogy telt a nyara, hogy áll tanulmányaival illetve a munkával. Az ebédig maradó időt egy kis játékkal és beszélgetéssel töltöttük.

Az ebéd nem okozott csalódást, hiszen a korábban áradó illatokból lehetett érezni, hogy valami finomság készül, és ez így is történt. Ebéd után került sor az ajándékozásra, melyen régi és új mentorunknak köszöntük meg eddigi munkájukat. Nagyon élveztük a mai napot, jó volt ismét együtt lenni, ha csak egy nap erejéig is, de jövőre ismét találkozunk! A nap zárása lélekben nagyon megérintett bennünket, hiszen nemrégiben elveszített mentorunk, Attila bácsi sírjához látogattunk, aki lélekben végig velünk volt a Családi Napon.

Kaposvár 3-as csoport, nagyok

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…