Családi Nap Szegeden

Közös udvar takarítás Szegeden.

Reggel (április 26.) enyhén borongós időre ébredtünk, és néhány csepp eső is meg akarta ijeszteni a szegedi Közösségi Házba igyekvő szülőket, nagyszülőket és testvéreket a közös családi napunkon. Reggel 8 órakor már az idősebb csányis gyerekek Piroska néni felügyelete alatt elkészítették a szendvicseket a vendégek részére a szokásos fejlesztő foglalkozások előtt. Fél kilenckor már mindenki tettre készen állva várta a napi teendőket.

A szülők első csoportja a ház előtti kis udvart tették rendbe, felásták a gazos részeket, virágokat ültettek a kocsibejáró mellé, a bejárati tuja alatti liliomokat is szellősebb helyre ültették át és az utcai zabolázatlan sövényt is szépen rendbe tették. A húsvéti viharban kidőlt nyárfa romjait is eltakarították a bejáróról. A munkából kivették a részüket a legfiatalabbak is; segítettek gazolni, szemetes zsákokat tartani és hozták vitték a különböző kerti szerszámokat.

Ezt követően a szülők egy része a belső udvart vette kezelésbe. Az órák közti szünetekben a gyerekek is beszálltak a munkába. Gazoltak, ástak, gyökereket téptek ki arról a területről, ahova Peti bácsi a kis zöldséges kertet tervezte meg. A szülők és Zoli bácsi ásót ragadtak és felásták a leendő kiskert helyét. A legkisebb testvérek pedig elgereblyézték a területet. A kert végében lévő kiszáradt fák eltávolításához már komolyabb eszközre volt szükségünk. Turuczki Szabolcs apukája egy motoros Stihl fűrésszel volt a segítségünkre. Két nyírfát és három tuját vágtak ki a kert végéből, amelynek törzsei a zöldségeskert kerítését alkotják most már.

A mai napon minden csoport természetismeret órája a kertben került megtartásra. A legifjabb csoport különböző haszonnövényeket vetettek el, a nagyobbak a kerti komposztot termelték ki és a régi autógumikat festették le és ültették be virágokkal. A szülők eközben felseperték az udvart, megmetszették a bokrokat és egy külön csapat az ebédet készítette el; paprikás krumplit.

Ebédidőre mindenki kellemesen elfáradt, így jól esett mindenkinek a finom ebéd, amit a szépen rendezett udvaron, és már szinte nyáriasan meleg időben fogyaszthattunk el. Ebéd után a szülők elmosogattak, rendbe tették a konyhát és a házat, valamint az udvaron hagyott szerszámokat szedték össze. A fejlesztő órák végeztével a gyerekek egy teljesen megszépült és makulátlanul rendbe szedett udvart vehettek birtokukba. Természetesen a kerti tó is megtisztult és megszépült.

A szegedi mentorok és gyerekek szeretnék ez úton is megköszönni mindenkinek a segítséget, és hogy ilyen szép környezetet varázsoltak az Alapítvány mentoráltjainak.

Szabóné André Piroska SZ1
Mikics Péter SZ2
Martincsek Zoltán SZ3

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…