Családi Nappal indul a tanév

„2023. szeptember 30-án a Nagybajom 2-es csoport szülei és testvérei együtt gyülekeztek a Nagybajomi Közösségi Háznál. Amikor mindenki megérkezett, a kisbuszokkal elindultunk a Családi Nap helyszínére, az Ötös-Hárs víztározó partjára. Ez a helyszín már több nagybajomi programnak nyújtott lehetőséget. A rövid köszöntőt követően többen tóparti sétára indultak. A Madármegfigyelő Napok alkalmából a közelben lévő magaslesen beállított spektívvel madarakat is megfigyelhettek az érdeklődök. Ebben Roland bácsi és csoportjának  természetfotósai segítettek. Ezen a napon apukák vették kezükbe a „kerti konyhai” feladatokat. Amíg ők zöldséget szeltek és a húst sütötték, addig az anyukák tollaslabdázhattak, sétálhattak, kikapcsolódhattak. A kora délutáni ebéd előtt mentorunk, Andris bácsi tájékoztatta szüleinket a tanév projektjeiről, elvárásairól. A támogatási szerződésbe megfogalmaztuk vállalásainkat, melyet szüleink aláírásukkal „megpecsételtek”. Jó látni, hogy ilyenkor szüleink is elengedhetik magukat, s kicsit elfelejthetik a hétköznapi nehézségeket. Sok nevetéssel, vidámsággal telt el a nap, ahol azt láthattuk, mintha ők is ismét gyerekek lennének. Köszönjük, hogy minden évben hagyományként részt vehetünk ezeken az alkalmakon!” Kovács Bianka és Vanessza – Nagybajom 2-es csoport

A hétvégén betervezett programjaink között egy természetfotózás szerepelt. A csillagok állása úgy hozta, hogy a Nagybajomi 2-es csoportunk is ugyanazon helyszínen töltötte ragyogó napsütésben ezt a hétvégét. A Nagybajomi Ötöshárs Víztározón próbáltuk ki a természetfotózást. Egy lessátorban ülve kettesével, órákon keresztül figyeltük vízimadaraink megérkezését. Amíg ketten várakoztak a lessátorban, addig a többiek a tó végében található megfigyelőtoronyban egy távcsővel fürkészték a beérkező szárnyasokat, mert részesei is szerettünk volna lenni a 31. Európai Madármegfigyelő Napoknak.

https://mme.hu/hirek/2023/10/01/elso_masodik_es_negyedik_helyezeseket_ert_el_magyarorszag_a_31_europai_madarmegfigyelo_napokon

Örülünk, hogy megfigyeléseinkkel kicsit talán tudtunk segíteni abban, hogy a körülöttünk lévő madárvilágot jobban megértsük.

Sajnos ritkaságok nem kerültek szemünk elé, de nagyon jól éreztük magunkat, mert a jó levegőn sokat beszélgettünk és viccelődtünk egymással.

GALÉRIA

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…