Családi nap Szentesen

Csoportunk őszi családi napján többféle aktivitás várt kicsiket és nagyokat. A gyerekek először Gustav Klimt „Az élet fája” reflexiófestményt vagy ez által ihletett karácsonyi művet készíthettek el vászon-akril-filc technikával. A „nagyobbak” közben önismeret- és személyiségfejlesztő foglalkozáson vettek részt. Délután a város titokba burkolózott, de „megelevenedett” szobrai, köztéri pontjai-amelyek rövid versben adtak személyükről találós kérdést- várták, hogy a kis csapatok versenyzői felfedjék kilétüket. A helyes megoldást fotóval kellett bizonyítani. Az izgalmas játékban kipirosodott arcokat látva nem hirdettünk győztest, inkább mind megosztoztunk a gyümölcs-csoki nyereményeken -Kovács Sándor mentor

 

„A felnőttek, szülők számára ritkán adatik arra lehetőség, hogy önmagukról és egymásról tanuljanak és önfeledt játék közben kapcsolódjanak egymáshoz. Ezért is volt fontos, hogy ők is ízelítőt kapjanak azokból az önismeret- és személyiségfejlesztő játékokból, amelyeket a gyerekek már több alkalommal is végeztek. A feladatok megnyitották a felnőtteket és utána egymás életére reflektálva alakult ki beszélgetés közöttünk.” -Kékegyi Dorottya önkéntes

 

„A mai napon egy izgalmas családi napon vettünk részt. A gyerekek fát vagy karácsonyfát festettek, amit különleges technikával kellett kivitelezni. Jó hangulatban, beszélgetések közepette elszaladt az idő… Mindeközben a szülők önismereti és közösségépítő programon végeztek játékos feladatokat. Majd az ebéd után egy állomáskereső feladaton vehettünk részt, ahol Szentes egyes látnivalóit kellett megkeresnünk verses idézetek alapján. Ez is nagyon jó hangulatban telt és végül az eredményhirdetésnél mindenki ért el helyezést!” -Hajdú család

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…