Családi Nap

„Már nagyon vártuk az idei Családi Napot (október 7.), amelyet a megszokott helyen, Szeged zöld övezetében tartottunk meg.

A program legfontosabb eleme a csoport egyetemistáinak a bemutatója volt. A csoportból 10 fő kezdte meg ősszel a felsőfokú tanulmányait Budapesten illetve Szegeden. Mindenki kíváncsi volt, hogy milyen élményekkel gazdagodtak az elmúlt egy hónapban az egyetemisták.

Érdekes volt a fiatalok beszámolója. Magabiztosan, jó humorral beszéltek az egyetemi-főiskolai élet örömeiről és buktatóiról. Marcitól, aki már másodéves egyetemista, tanácsokat kaptak a gólyák, hogyan osszák be a vizsgaidőszakot, hogy minden vizsgára jusson erejük és idejük. Mire figyeljenek, mit vegyenek komolyan, és hogy működjenek együtt évfolyamtársaikkal, hogy túléljék a – a minden intézményben létező – buktatós tantárgyakat (mint pl. a kalkulus, a számítógépes architektúra, a latin stb.) Felsorolták a fontosabb tantárgyakat, szó esett arról, hogy mik a terveik majd diplomával a zsebben.  Jó volt hallani, hogy számos területen nyertek felvételt a csányis diákjaink, akik igazán színes és összetartó társasággá váltak az Alapítvány szárnyai alatt. Nemcsak a tanulásról számoltak be a fiatalok, hanem a pihenés, a feltöltődés fontosságáról és lehetőségeiről is. Bemutatták városuk (Budapest, Szeged) fő nevezetességeit, az egyetemek épületeit, és humorosan említették meg az egyetem szórakozásai lehetőségeit is.

A PPT-s bemutatók után jött a finom ebéd, a sokféle zöldség, a finom sült hús,  és a sütemények, amit a fürge szülő-kezek készítettek el.

A legbátrabbak még ebéd előtt végig csúsztak-másztak az ECO-Park kalandpályáján. A népszerű kalandpálya mellett volt, aki a focit választotta, ping-pongozott, biliárdozott, csocsózott vagy csak egy jót beszélgetett a többiekkel a kellemes környezetben. Az időjárás nagyon kedvezett, gyönyörű napsütés volt.

Köszönjük ezt a napot is, jól éreztünk magunkat, és nagyon várjuk a következő Családi Napot!” Gálosi Gabriella, Feil Gergő édesanyja, Szeged 1-es csoport

 

További képek a galériában találhatók.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6-án elkezdődött Kaposváron a Kaposvár 3-as csoport Egészségtábora, amely öt…

Élelmiszermérnök lettem!

A 2026-os évben sikeresen átvehettem a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az…

Természetismereti és Idegennyelvi Tábor Kőszeg

Megkezdődött a kőszegi Természetismereti és Idegennyelvi Tábor A jászberényi, pécsi és mohácsi…

Sikeres középfokú nyelvvizsgáink

A Jászság 1-es csoport két tanulója, Baráth Zoltán és Kaptás Márk Máté…

Önismeret és pályaorientáció Jászberényben

Ebben a félévben is több alkalommal találkoztunk a Közösségi Házban Becsei Lilla,…

Idegennyelvi Tábor Crikvenica

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a crikvenicai idegennyelvi tábor.…

Szentesi úszótábor

Nyári táborainkat elsőként helyi úszótáborral kezdtük, melynek résztvevői 13 fő 5. osztályt…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…

Büszkék vagyunk!

Az utóbbi időszak rengeteg sikert hozott az Alapítvány tehetségeinek mind iskolai, mind…

Úszótábor Nagybajomban

"Hétfőn (06.29) kezdetét vette a nagybajomi 1-es csoport úszótábora. A gyerekek már…