Céltudatosan a környezettudatosság felé

A jászsági csoportok idei projekttémája a környezettudatosság, amely rendkívül fontos a Z-generáció számára is. Többféle módon közelítjük meg a témát a foglalkozásokon, programokon, hiszen elég széles a paletta. A soron következő feladat a Jászság 4-es csoport számára ppt készítése volt, melynek folyamán hét témát kellett feldolgozniuk, amelyek mind megjelentek már a Közösségi Házban folyó projektmunkák alatt is: 1. Hulladékgazdálkodás, 2. Vízgazdálkodás, 3. Energiagazdálkodás, 4. Tudatos vásárlás, 5. Újrahasznosítás, 6. Erdőgazdálkodás és közlekedés, 7. Táplálkozás, élelmiszerpazarlás.

„A szombati délelőtt folyamán kiselőadásokat tartottunk.  A témák különbözőek voltak, de mind a környezettudatosság projekthez kapcsolódik. Hét aktuális téma közül – húzással sorsoltuk ki – hogy kinek, melyiket kell feldolgozni. Párokban dolgoztunk, ami megtanítja a közös együttműködést, a helyes időbeosztást és a különböző vélemények egy síkra hozását. Minden pár egy-egy ppt-ben foglalta össze mondanivalóját, amelyeket közösen prezentáltak. A sok színes bemutató tükrözte az egyéniségünket, hiszen mindenki próbálta megmutatni a kreatív oldalát. Ezekkel a kiselőadásokkal gyakorlatra teszünk szert a portfólió védésre, bízunk benne, hogy akkorra mindannyian rutinosabbakká válunk. Mindenki hasznos tanácsokat, ötleteket kapott a többiektől, amikor értékeltük egymás munkáját, emellett hatékony információkat szereztünk a készségeink fejlesztéséhez.” Domján Letícia, Simon Ramóna, Mága Bianka Jászság 4-es csoport

A bemutatók után kipróbálták a gyerekek az új csocsóasztalt is, amelyet már nagyon vártak, hiszen készülünk az Életút Napi csocsóbajnokságra és eddig a városi közösségi intézményekben tudtak csak gyakorolni. Majd megbeszéltük az Alapítvány által meghirdetett pályázatokra érkezett munkák tapasztalatait. Illetve kiderült, hogy a Közösségi Házban rendezett használt elemgyűjtő versenyen a Jászság 4-es csoport lett az első helyezett. Nyereményünk: mozilátogatás az egész csoport számára. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy milyen sok elemet hoztunk be, amelyeket majd elviszünk a közeli Hulladékudvarra, ahol a veszélyes hulladékokat gyűjtik. Külön öröm a csoport számára, hogy a gyerekek választhatnak filmet a nyereményből.

Ebéd után sétáltunk egyet a friss tavaszi levegőn a Zagyva sétányon, melynek során megbeszéltük a következő hetek programjait, eseményeit. Szó esett arról is, hogy a csoportba járó gyermekek lakóhelyein a közeljövőben megrendezésre kerülő rendezvények közül, melyikre tudunk elmenni, ezáltal is megismerve egymás településének kulturális értékeit. A napot ECDL felkészítő foglalkozással zártuk, hiszen egy hónap múlva újabb megmérettetés vár ránk, a 2. modul vizsgára készülünk. Hábenciusné Balla Andrea mentor

További képek a Galériában láthatók!

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6-án elkezdődött Kaposváron a Kaposvár 3-as csoport Egészségtábora, amely öt…

Élelmiszermérnök lettem!

A 2026-os évben sikeresen átvehettem a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az…

Természetismereti és Idegennyelvi Tábor Kőszeg

Megkezdődött a kőszegi Természetismereti és Idegennyelvi Tábor A jászberényi, pécsi és mohácsi…

Sikeres középfokú nyelvvizsgáink

A Jászság 1-es csoport két tanulója, Baráth Zoltán és Kaptás Márk Máté…

Önismeret és pályaorientáció Jászberényben

Ebben a félévben is több alkalommal találkoztunk a Közösségi Házban Becsei Lilla,…

Idegennyelvi Tábor Crikvenica

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a crikvenicai idegennyelvi tábor.…

Szentesi úszótábor

Nyári táborainkat elsőként helyi úszótáborral kezdtük, melynek résztvevői 13 fő 5. osztályt…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…

Büszkék vagyunk!

Az utóbbi időszak rengeteg sikert hozott az Alapítvány tehetségeinek mind iskolai, mind…

Úszótábor Nagybajomban

"Hétfőn (06.29) kezdetét vette a nagybajomi 1-es csoport úszótábora. A gyerekek már…