Boszorkánykonyha Nagybajomban

Rémületes és izgalmas napot tudhat maga mögött a nagybajomi közösségi ház. Szombat délelőtt mindhárom csoport megjelent a heti foglalkozásain. Az órák végeztével pedig megkezdődött az ünnepi programunk. Az egyes csoport az ECDL excel képességeiket finomították, majd előkészültek a délutáni projektre. A kettes csoport magyar fejlesztésen vett részt. A hármas csoportnak pedig matematika foglalkozást tartottak egyetemistáink, Győző Zalán (Pécsi Tudományegyetem) és Gelencsér Márton (Budapesti Corvinus Egyetem).

Az egyes csoport egy meglepetéssel élt a számunkra. A teljes közösségi házat halloween-i hangulatba öltöztették.  A főszervezőink közé Rebeka és Jázmin sorolható. Egy ünnepi kvízversennyel, játékkal kezdtük a foglalkozást, aminek nagyon örültek a kicsik. Milán is sokat segített a kvízvezetésben, és a hozzá tartozó cikk kiválasztásában. Nagyon élvezték az ezt követő cukorvadászatot és a tökfaragást is. A nap folyamán működött a „boszorkánykonyha”, békacomb és pókszem helyett különböző díszítésű kókusz- és csokoládégolyót szolgáltak fel. A legkisebb csoport az Amerikában népszerűvé váló ünnep kelta eredetét is megismerhette a tematikához illő logikai és csapatjátékok mentén. A szervezők is épp annyira élvezték a megalakult programot, mint az iskolások, akik kedvéért tartottuk a bulit.

Vincze Martina Nb1 & Gelencsér Márton Nb3, Corvinus GTK pénzügy-számvitel BA

A napról készült életképekért látogasson el Galériánkba.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…