Beválogatások 2023.

2023-ban a Csányi Alapítvány az általános iskola 4. osztályát a 2022/23-as tanévben befejező tehetséges, hátrányos helyzetű gyermek számára hirdetett pályázatot tehetséggondozó Életút Programjába való bekerülésre, melynek keretein belül 15 fő jászsági, 15 fő mohácsi- és annak térségében élő, illetve 15 fő pécsi gyermek kerül beválogatásra.

Pécs – március 24.

Az idei év utolsó beválogatását Pécsett tartotta a Csányi Alapítvány, ahol a már újonnan elkészült Közösségi Házban mérethették meg magukat a pályázók. Ahogy az előző alkalmakkor, itt is egy matematika és szövegértés kompetenciateszttel kezdték a beválogatást a gyermekek, ezalatt pedig a kísérők Majoros Ivett, majd pedig Járay Bianka előadását hallgathatták meg, akik alapítványi élményeikről, illetve a program felépítéséről beszéltek. Ezután dr. Radoszáv Miklós beszélt azokról az elköteleződésekről, amelyeket a programba kerüléssel vállalnak a családok. Ahogy a többi közösségi házban, úgy itt sem maradhatott el a drámajáték mind a gyerekek, mind a szülők számára. A délután a pályázó gyermekek portfólióbemutatásával folytatódott, akik színvonalas bemutatkozással készültek.

Nagyon szépen köszönjük a fejlesztők, mentorok, kis-mentorok és önkéntesek munkáját, amivel hozzájárultak, hogy gördülékenyen folyjon le a beválogatás programja. Külön megtiszteltetés, hogy Mohács után Pécsett is jelen volt Papp Edward, az SMP Solutions Zrt. vezérigazgatója, az Alapítvány kurátora, és jelenlétével, nagyszerű kérdéseivel hozzájárult a nap sikeréhez.

Köszönjük!

 

                            

Mohács – 2023. március 17-18. 

Mohácson is megkezdődött az idei beválogatás. Tizennégy gyermek érkezett szülőikkel, gondviselőikkel mindkét napon. A gyermekek első megmérettetése két kompetencia teszt megírása volt magyarból, illetve matematikából. A tesztírás alatt a szülők és gondviselők kaphattak mélyebb betekintést az Alapítvány mindennapjaiba és működésébe: Sik Maja Mohács 2-es egyetemista tartott élménybeszámolót az első napon, Ritzl Blanka a másodikon, majd a beszámolók után dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató prezentációja következett, melyben bemutatta a Csányi Alapítványt, különös hangsúlyt fektetve működési rendünkre, melyhez a szülők, gondviselők hosszútávú elköteleződő együttműködésére van szükség. A délelőttöt drámafoglalkozásokkal zártuk, ebből nem maradtak ki a kísérők sem, akik szintén részt vettek egy számukra felépített foglalkozáson. Az ebédet követően a gyermekek portfólió-bemutatására került sor.

Különlegessége a hétvégének, hogy Papp Edward, az Alapítvány egyik kurátora, az SMP Solutions Zrt. vezérigazgatója is jelen volt, s aktívan részt vett a programok lebonyolításában és a portfólióbemutatások során. Köszönjük szépen!

Köszönjük a mohácsi nagyoknak, kis-mentoroknak, önkéntes szülőknek, valamint az Alumni szerves oszlopának, Szabó Gábornak, hogy segítettek a nap zökkenőmentes lebonyolításában, és hogy hozzájárulásukkal színesebbé tették a napot a gyermekek és kísérők számára.

További képeket a Galériában tekinthetik meg!

 

Jászberény – 2023. március 10-11.

Mindkét napot a szövegértés és a matematika feladatlapok kitöltésével kezdték a pályázók. Amíg a gyerekek a teszteket írták, a szülőknek először Juhász-Aba Nikoletta és Székelyi Fruzsina, Jászberényi Közösségi Ház érettségiző csoportjának tagja,  és Járay Bianka, a Pécsi Közösségi Ház tagja számoltak be az Alapítványnál szerzett élményeikről, majd dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató tartott tájékoztatót az Életút Programról. A délelőtt folyamán a gyerekek és a szülők is részt vettek egy-egy drámafoglalkozáson. Az ebédet követően a jelöltek személyes interjún vettek részt, ahol bemutathatták portfóliójukat, tehetségterületeiket, érdeklődésüket, és elmondhatták, miért szeretnének a Csányi Alapítvány közösségéhez tartozni. A gyerekek érmekkel, oklevelekkel és többen zenei előadásokkal is készültek.

Köszönjük a jászberényi csoportok tagjainak, önkénteseinek és a kis-mentoroknak, az aktív részvételt, és hogy jelenlétükkel hozzájárultak a beválogatás zökkenőmentes lebonyolításához. Nem csak a beválogatás gördülékeny levezénylésében voltak nagy segítség, de nyitottságukkal, játékosságukkal és segítőkészségükkel tovább gazdagították a gyerekek élményeit, amikkel a nap végén hazatérhettek.

Külön öröm volt a csapatban köszönteni a Csányi Alapítvány Alumni Szervezetének tagjait is, akik példaként szolgáltak, és a jövőbe engedtek betekintés nyújtani a pályázó gyermekeknek és szüleiknek egyaránt.

 

 

                                                     

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…