Az első alkalom…

Eljött a várva várt nap (május 28.), mikor a pécsi legkisebbekkel megkezdődik a közös munka, az élményekkel és kemény munkával teli közös 14 év. Ennek első állomása a szülői értekezlet.

Izgatottan gyülekeztek a „kis újoncok” szüleikkel a Közösségi Házban, voltak akik már találkoztak a Beválogatáson, a többiek kíváncsian, megszeppenve és félénken nézegették egymást. Rengeteg fontos megbeszélni való, napirendi pont és téma került elő ezen a délutánon. Az Alapítvány 10 éves jubileumáról készült kisfilmet is megtekintették a gyerekek szüleikkel, ízelítőt kapva az alapítványi létből, majd dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató nyitotta meg a szülői értekezletet és osztott meg fontos és lényeges információkat.

A papírmunka rengetegében kissé elveszve, de annál jobb hangulatban telt a papírok kitöltése: tanulmányi szerződések, tábori nyilatkozatok, szociális kérdőív stb. A gólyatábor hasznos tudnivalói, az egyéb nyári programok. Érdeklődéssel tanulmányozták a gyerekek a házirendet is.

Pihenésképpen egy rögtönzött kis büfében volt idő azért lazításra is; evésre, ívásra, az első óvatos, halk ismerkedős beszélgetésekre.

Jó volt végre együtt látni ezt a kis csapatot, az apró kis arcokon izgatottság látszott, mely a délután végére már felszabadult mosolyokká alakult. A nagyok mellé 15 picivel bővült a „gyerekeim” tábora … hiába a „nagy család” öröm!

Nemsokára találkozunk a gólyatáborban!

Borsy Luca mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…